
Szimbolikus gesztus. A kijevi parlament nyilatkozatban ítélte el szovjet katonai közigazgatás 1944–1946 között Kárpátalján elkövetett tömeges jogsértéseit és elnyomó intézkedéseit
Fotó: Kozán István
Apró, szimbolikus lépést tett Ukrajna a magyarokkal való konfliktus rendezése felé: Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa – vagyis a parlament – csütörtökön elfogadta azt a történelmi jelentőségű nyilatkozatot, amelyben elismeri és elítéli a szovjet katonai közigazgatás 1944–1946 között Kárpátalján elkövetett tömeges jogsértéseit és elnyomó intézkedéseit.
2026. szeptember 04., 11:002026. szeptember 04., 11:00
A Kártpátalja.ma beszámolója szerint a 261 támogató, 0 ellenző és 0 tartózkódó szavzattal meghozott kijevi rendelkezés egyik kezdeményezője Ruszlan Sztefancsuk, a Legfelsőbb Tanács elnöke.
A parlament honlapján is elérhető dokumentum szerint 1944 őszén, a magyar és német csapatok visszavonulását követően a térségben szovjet katonai közigazgatás jött létre. Az NKVD és a SZMERS által végrehajtott egyik legsúlyosabb intézkedés a polgári lakosság férfi tagjainak tömeges őrizetbe vétele volt.
A történészek becslései szerint tízezrek kerültek a Gulag táboraiba, ahol sokan a kimerültség, az éhezés, a betegségek és az embertelen körülmények következtében életüket vesztették. Számos elhurcolt soha nem tért vissza Kárpátaljára.
A parlamenti nyilatkozat kitér a görögkatolikus egyház és hívei elleni üldözésre is.
A szovjet hatóságok felléptek azokkal szemben, akik ellenálltak az Ungvári Unió felszámolásának, és üldözték a görögkatolikus papságot, valamint a vallásukhoz ragaszkodó híveket.
Kijevi dokumentum: a magyar és német nemzetiségű lakosság tömeges deportálása a szovjet elnyomás részét képezte
A dokumentum szerint
Az érintetteket sok esetben nem egyéni háborús felelősségük alapján vették őrizetbe és hurcolták el, hanem nemzetiségi hovatartozásuk miatt.
Represszió sújtotta a tehetősebb parasztságot, az értelmiséget, valamint a kulturális, oktatási és közéleti szereplőket. A parlament álláspontja szerint mindez Kárpátalja szellemi és társadalmi elitjének módszeres felszámolását szolgálta.
A Legfelsőbb Tanács nyilatkozata kimondja, hogy a szovjet katonai közigazgatás által elkövetett rendszerszintű és tömeges jogsértések a modern nemzetközi jog értelmében az emberiesség elleni bűncselekmények jellemzőit viselik.
Az ukrán parlament
A parlament egyúttal támogatja az áldozatok emlékének megőrzését, az események történelmi kutatását, a levéltári anyagokhoz való hozzáférés biztosítását és a kommunista totalitárius rendszer bűntetteinek oktatását. Ennek érdekében együttűködésre szólítja fel a nemzetközi közösséget, valamint a külföldi levéltárakat és tudományos intézményeket.
A nyilatkozat elfogadásával az ukrán parlament szerint nemcsak a történelmi igazságtételnek tesz eleget, hanem arra is figyelmeztet, hogy
A lépés már csak azért is szükséges volt, mert – mint arról beszámoltunk – Magyar Péter miniszterelnök éppen csütörtökön jelentette be, hogy Magyarország továbbra is csak egy érdemalapú uniós csatlakozási folyamatot támogat Ukrajna esetében, gyorsított vagy kivételes eljárást nem.

Magyarország továbbra is csak egy érdemalapú uniós csatlakozási folyamatot támogat Ukrajna esetében, gyorsított vagy kivételes eljárást nem – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
Magyar Péter szerint Ukrajna háborúban álló országként „nyilvánvalóan nem áll készen” az európai uniós tagságra, ráadásul a magyar kisebbség jogainak helyreállításában sem lát érdemi előrelépést.
A miniszterelnök emlékeztetett, hogy Magyarország politikai megállapodást kötött Ukrajnával a magyar kisebbség nyelvi, oktatási és kulturális jogainak visszaadásáról, konkrét határidőkkel. Magyar Péter szerint azonban egyelőre nem látszik, hogy az ukrán fél teljesítette volna a vállalásait, ezért szerinte „jelenleg az ukrán félnél pattog a labda”.
– jelentette ki a miniszterelnök. A kormányfő az uniós vezetőknek is egyértelművé tette, hogy Magyarország álláspontja nem változik. Példaként Szerbiát említette, amely már mintegy tizenöt éve megkezdte a csatlakozási folyamatot, mégis csak két klasztert nyitottak meg a hatból.
A kormány döntött arról, hogy Magyarország továbbra is megadja a menedékes státuszt az orosz-ukrán háborúból menekülő hadköteles korú férfiak számára.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) üdvözölte a kijevi parlament által elfogadott határozatot.
A KMKSZnyilatkozata rámutat: a korábbi parlamenti ciklusokban a kijevi törvényhozás kárpátaljai magyar parlamenti képviselői harminc éven keresztül igyekeztek elérni, hogy az ukrán állam hivatalosan is ismerje el a kárpátaljai magyar és német férfiak 1944. novemberi tömeges elhurcolását népirtásnak, politikai megtorlásnak vagy emberiség elleni bűncselekménynek,
Azonban annak ellenére, hogy a korábbi kezdeményezések révén több helyi rehabilitációs határozat született,
„Ennek fényében a mostani döntés mindenképpen történelmi jelentőségű áttörést jelent, és egyfajta megkésett erkölcsi elégtétel az áldozatok és hozzátartozóik számára” – fogalmaz a KMKSZ nyilatkozata.
Magyarország továbbra is csak egy érdemalapú uniós csatlakozási folyamatot támogat Ukrajna esetében, gyorsított vagy kivételes eljárást nem – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
Durvul a Németország és Oroszország közötti konfliktus, amely amiatt mélyült tovább, hogy Berlin Moszkvát tette felelőssé a lipcsei repülőtéren talált, katonai minőségű robbanóanyaggal felszerelt drónok miatt, és hibrid háborús lépésekkel vádolta meg.
A lipcsei repülőtéren robbanószerrel felszerelt drónnal tervezett, de meghiúsult támadás újabb eszkalációt jelent az Unió területén – jelentette ki Ursula von der Leyen.
Ismét kölcsönös katonaik csapásokba torkollott az Egyesült Államok és Irán közötti ellentét: az amerikai hadsereg kedden újabb támadásokat hajtott végre Irán ellen.
Egyre mélyül a konfliktusNémetország és Oroszország között, miután Oroszországnak tulajdonított drónokat találtak a lipcsei repülőtéren.
Oroszországnak nincs sem oka, sem terve arra, hogy megtámadja a balti NATO-országokat – jelentette ki Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes kedden Vlagyivosztokban az Interfax hírügynökségnek.
A szlovák kormány jóváhagyta, hogy alacsonyan repülő légi célpontok észlelésére alkalmas radarokat és az azokat kezelő személyzetet küldjön Romániába – jelentette be kedden Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Csapást mért az orosz hadsereg az Isaccea és Orlivka közötti komphatárátkelő ukrán oldalán álló létesítményeire kedden.
A nyugati országok felfegyverzik a Moldovai Köztársaságot, és felkészítik egy Oroszországgal vívandó háborúra – állította Oleg Ozerov chișinăui orosz nagykövet egy, a TASZSZ-nak adott interjúban.
Bukarest nem kapott olyan jelzéseket, hogy az Egyesült Államok jelentősen csökkenteni akarná Romániában állomásozó katonái számát – jelentette ki Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
szóljon hozzá!