Az Európai Bizottság Igazságügyi és Fogyasztóvédelmi Főigazgatóságához fordult a nagyváradi premontrei rendház ügyében Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő. Ezt ő maga jelentette be kedden a Facebook-oldalán.
A romániai magyarok, a történelmi egyházak és minden jóérzésű ember jogos felháborodással értesült a nyilvánvalóan eltúlzott és megfélemlítő szándékú akcióról – áll a Fidesz állásfoglalásában.
Interjú Krivánszky Miklóssal, a Deportálások Áldozatainak és Leszármazottaiknak Szövetsége elnökével a Beneš-dekrétumokról, a felvidéki politika felelősségéről, az EU szerepéről, a kényszermunkára hurcoltak kárpótlási esélyeiről.
Nyílt levélben fordult Toroczkai László, a Mi Hazánk mozgalom elnöke Orbán Anita külügyminiszterhez a nagyváradi premontrei rendház és templom ügyében. A politikus szerint a román hatóságok jogsértő módon próbálják kiszorítani a rendet az épület
Ritkán kerül a közélet középpontjába egy szerzetesrend jogi helyzete, most azonban a nagyváradi premontrei közösség ügye nemcsak egyházi, hanem nemzetközi jogi és kisebbségvédelmi kérdéseket is felvet. Varga Andrea jogász nyilatkozott a Krónikának.
Az idei európai parlamenti választások eredményei az elkövetkező öt év szempontjából az őshonos kisebbségek helyzetében is változásokat hozhatnak. A nemzetállami elveket valló pártok térhódítása átrendezi a szakbizottságok összetételét is.
Az Európai Szabad Szövetség (EFA) távozó EP-képviselői az Európai Bizottsághoz fordultak a Beneš-dekrétumok ügyében. Az Európai Unió csúcsszerve továbbra sem akar tudomást venni a felvidéki magyar sérelmekről.