Legalább hárman életüket vesztették, öten pedig megsérültek, amikor egy fegyveres tüzet nyitott hétfőn este a Michigani Egyetemen.
Az észak-atlanti katonai szövetség a kimerülőfélben lévő lőszerkészletek növelését tervezi annak érdekében, hogy segíteni tudja Ukrajnát területének és az emberéletek védelmében – jelentette ki a NATO főtitkára hétfőn.
A bukaresti védelmi minisztérium (MAPN) újabb 150 Piranha 5 típusú nyolckerékmeghajtású páncélozott csapatszállító jármű beszerzéséhez kérte a parlament hozzájárulását - tudatta pénteken a G4Media.ro hírportál.
Ukrajna száznál is több régebbi, Leopard 1 A5 típusú német harckocsit kap európai országoktól – jelentette be kedden Kijevben Boris Pistorius német védelmi miniszter.
Oroszország ok nélkül rontott rá Ukrajnára, és egyedül viseli a felelősséget a háborúért - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár egy vasárnapi lapinterjúban.
Franciaország és Olaszország MAMBA légvédelmi rakétarendszert szállít tavasszal Ukrajnának, hogy segítse az orosz repülő-, rakéta- és dróntámadások elleni védelemben – közölte pénteken a francia védelmi tárca.
Magával vitte pisztolyát, úgy feküdt be a Tulcea megyei sürgősségi kórház sebészeti osztályára egy férfi – írta a Mediafax hírügynökség.
A szövetségesek aggodalommal állapítják meg, hogy Oroszország nem tett eleget a hadászati támadófegyverek csökkentéséről szóló Új START-szerződés szerinti kötelezettségeinek – jelentette ki az Észak-atlanti Tanács pénteken.
Minél nagyobb az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek hatótávolsága, annál messzebbre kell eltávolítani őket Oroszország határától – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter csütörtökön az orosz állami médiának adott nyilatkozatában.
Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emeltek vádat Alec Baldwin és Hannah Gutierrez-Reed fegyverekért felelős kelléktáros ellen a Rust című western tavalyi forgatásán lelőtt Halyna Hutchins operatőr ügyében.
Franciaország további 12 Caesar önjáró löveget ad át Ukrajnának, amely így ötven példánnyal fog rendelkezni, ami már nem elhanyagolható szám – közölte kedden Sébastien Lecornu védelmi miniszter.
Volodimir Zelenszkij felszólította Ukrajna szövetségeseit, hogy az orosz erők legyőzése érdekében gyorsítsák fel az új fegyverek szállítását.
Megérkeztek Nagy-Britanniába azok az ukrán katonák, akiket a brit Challenger 2 harckocsik üzemeltetésére képeznek ki a brit fegyveres erők szakértői – közölte vasárnap a londoni védelmi minisztérium.
Franciaország jövedelmező katonai szerződéseket kíván kötni Romániával, miután harckocsikat és egy légvédelmi rendszert küldött az országba a NATO keleti szárnyának megerősítésére irányuló erőfeszítések részeként.
Spanyolország és Kanada is ad Ukrajnának Leopard 2 típusú páncélosokat, a spanyol harckocsikat azonban először üzemképessé kell tenni – jelentették be csütörtökön Madridban és Ottawában.
Az Egyesült Államok Abrams típusú harckocsikat küld Ukrajnának – jelentette be Joe Biden elnök szerdán Washingtonban.
Berlin nem akadályozná Leopard típusú exportált német harckocsik továbbadását Ukrajnának - mondta a német külügyminiszter vasárnap.
Döntő jelentőségű szakasz kezdődött Oroszország Ukrajna elleni háborújában, ezért még nagyobb erővel kell segíteni az ukránok önvédelmi küzdelmét Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter szerint.