
Fotó: Rador.ro
A bukaresti védelmi minisztérium (MAPN) újabb 150 Piranha 5 típusú nyolckerékmeghajtású páncélozott csapatszállító jármű beszerzéséhez kérte a parlament hozzájárulását - tudatta pénteken a G4Media.ro hírportál.
2023. február 10., 17:392023. február 10., 17:39
2023. február 10., 17:402023. február 10., 17:40
A parlamentnek küldött átirat szerint az amerikai General Dynamics vállalat a román hadseregnek szánt járműveket Romániában gyártaná le, a Romarm védelmi ipari tröszttel korábban megkötött keretegyezménye alapján. A beszerzés értékét a MAPN 674 millió euróra becsülte. A 100 millió euró feletti közbeszerzésekhez a parlament jóváhagyása szükséges – emlékeztet a G4Media. Ez azonban az átfogó román haderőreform keretében mindig formaság szokott lenni a törvényhozásban.
Az akkori szerződés 227 jármű beszerzéséről szólt, amelyek közül az első harmincat még a svájci székhelyű Mowag gyártotta, a többit pedig már a Bukaresti Gépgyárban állították össze – emlékeztet az MTI.
A bukaresti Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) 2017-ben hagyta jóvá a hadsereg felszerelésének tízéves fejlesztési tervét, amelynek értelmében Románia 9,8 milliárd euró értékben vásárol fegyvereket és katonai eszközöket. A román hadsereg nyolc nagyszabású beruházási programot indított, ezek mindegyikének értéke meghaladja a százmillió eurót.
Románia 2017-ben vállalta, hogy a GDP két százalékának megfelelő összeget fordít évente védelmi kiadásokra.
Az ukrajnai háború kitörése után a CSAT úgy döntött, hogy Románia 2023-tól kezdődően a GDP 2,5 százalékára emeli védelmi kiadásait.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
szóljon hozzá!