A technológiai mágnás Elon Musk közösségi média platformjára, az X-re kiszabott 140 millió dolláros bírság rávilágít arra, hogy az európaiak hogyan ássák alá az amerikai politikát, miközben katonai védelmet követelnek az Egyesült Államoktól.
George Simion, az AUR elnöke pénteken bejelentette, hogy lemondta előfizetését a Netflix streaming platformra. Tette ezt azt követően, hogy Elon Musk bejelentette, lemondta a Netflix-előfizetését és másokat is erre biztatott.
Több mint százezren vonultak utcára szombaton London belvárosában Tommy Robinson jobboldali aktivista „Unite the Kingdom” nevű demonstrációján, ahol a szólásszabadság és a bevándorlásellenes álláspontok kerültek középpontba.
A 400 leggazdagabb amerikai vagyona elérte a rekordot jelentő 6600 milliárd dollárt, Elon Musk továbbra is a lista élén áll – számolt be a Forbes magazin.
Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.
Donald Trump szerint az amerikai költségvetés számára milliárdos megtakarítást jelentene, ha megszűnnének Elon Musk vállalkozásainak kormányzati szerződései – az elnök erről a közösségi médiában írt, válaszul a milliárdos által megfogalmazott kritikára.
Elon Musk tanácsaival továbbra is segíti Donald Trump elnöki munkáját, azt követően is, hogy hivatalos kormányzati pozíciója megszűnik – hangzott el a milliárdos vállalkozó és az amerikai elnök közös, a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján pénteken.
Bejelentette távozását Elon Musk techmilliárdos a Trump-kormányzatból, miután segített az amerikai kormányzat méretének csökkentésére irányuló törekvésben, amelynek során több ezer szövetségi munkahelyet szüntettek meg.
Donald Trump amerikai elnök köszönetet mondott Elon Musk üzletembernek a kormányzati hatékonyság javítása érdekében végzett különleges kormányzati munkájáért szerdán.
Elon Musk Romániát érintő posztolgatásai legalább egy percre gondolkodóba ejthetik az új amerikai politikai szuperhősöknek szurkoló erdélyi magyarokat is: tényleg ez az a sztori, aminek a végén mi is tapsolni fogunk ebben a nagyhatalmi Monopolyban?
Kiléptetné az Egyesült Államokat a NATO-ból Elon Musk techmilliárdos, a kormányzati költekezés lefaragásáért felelős hatóság (DOGE) vezetője.
Elon Musk milliárdos sem hagyta kommentár nélkül a vasárnap esti fejleményeket, amikor is a Központi Választási Iroda (BEC) megtiltotta Călin Georgescu indulását.
Bírálta az Emberi Jogok Európai Bíróságát (EJEB) Elon Musk amerikai techmilliárdos, az amerikai kormányzati kiadások csökkentéséért felelős hatóság (DOGE) vezetője, miután a bírák csütörtökön elutasították Călin Georgescu keresetét.
Ismét „megtalálta” Romániát Elon Musk techmilliárdos, az amerikai kormányzati takarékosságért felelős hatóság (DOGE) Donald Trump által kinevezett vezetője: ezúttal cenzúrával vádolta meg az országot.
Alaposan kiverte a biztosítékot Marcel Ciolacu miniszterelnöknél Emil Hurezeanu külügyminiszter, aki azzal vívta ki a kormányfő haragját, hogy a külügyminisztérium visszaszólt a Romániát bíráló Elon Musknak.
Donald Trump amerikai elnök tanácsadója, Elon Musk szerint Románia alkotmánybíróságának elnöke, Marian Enache „egy zsarnok, nem bíró”.
Bár némi ironikus éllel, de igazat adott Crin Antonescu, a hárompárti bukaresti kormánykoalíció államfőjelöltje Elon Musk techmilliárdosnak, aki egy X-posztban arról írt: Románia megérdemli, hogy szuverén legyen.
Az érvénytelenített romániai elnökválasztás első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali jelölt, Călin Georgescu Soros-hálózattal kapcsolatos fenyegetőzését idézte Elon Musk techmilliárdos.