
Donald Trump elnök a múlt héten sajtónyilvános eseményen köszönte meg Elon Musk munkáját, amikor még azt közölte, hogy az üzletember tanácsaira a jövőben is számít
Fotó: videófelvétel/X/Evon Musk
Donald Trump szerint az amerikai költségvetés számára milliárdos megtakarítást jelentene, ha megszűnnének Elon Musk vállalkozásainak kormányzati szerződései – az Egyesült Államok elnöke erről közösségi médiaoldalán írt, válaszul a milliárdos vállalkozó részéről megfogalmazott kritikára csütörtökön.
2025. június 06., 12:592025. június 06., 12:59
Az amerikai elnök és a milliárdos vállalkozó kapcsolata a Kongresszus alsóháza által már elfogadott adócsökkentésről és kiadáscsökkentésről szóló törvénycsomag körül kialakult nézeteltérés nyomán hirtelen romlott meg, és csütörtökön a közösségi médiában zajló üzenetváltásba torkollott. Elon Musk a tulajdonában álló X közösségi oldalon egyebek mellett azt írta: amennyiben felmerül, hogy megszűnnének vállalkozásainak kormányszerződései, akkor arra a SpaceX űreszköze, a Dragon leszerelésével válaszol.
Egy másik bejegyzésben azt írta, hogy a Donald Trump által bevezetett vámok az év második felében az amerikai gazdaság teljesítményének zsugorodását hozzák majd. Egy további írásában azt fejtette ki, hogy nélküle Donald Trump nem győzött volna a 2024-es elnökválasztáson.
Az elnök a Kongresszus előtt lévő törvényjavaslattal kapcsolatban azt írta, hogy az a költségvetés kiadásainak 1600 milliárd dolláros csökkentését és az ország történetének legnagyobb adócsökkentését tartalmazza.
Az elnök csütörtökön a Fehér Házban újságírók előtt Elon Muskkal kapcsolatban csalódottságának adott hangot. A német kancellárral közösen tartott sajtóeseményen azt mondta: Musk „mindenkinél jobban” tudta, hogy mi szerepel az adó- és kiadáscsökkentési törvénycsomagban, de korábban nem emelt kifogást, csak azt követően, hogy abban helyet kapott az elektromos autókra való általános átállás kötelezettségének megszüntetése.

Elon Musk tanácsaival továbbra is segíti Donald Trump elnöki munkáját, azt követően is, hogy hivatalos kormányzati pozíciója megszűnik – hangzott el a milliárdos vállalkozó és az amerikai elnök közös, a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján pénteken.
Donald Trump közölte, hogy kiváló volt a kapcsolatuk, és elismerését fejezte ki Elon Musk kormányzati hatékonyságért végzett munkájáért.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az államadósság utáni kamatfizetés jelenleg a teljes szövetségi kormány bevételeinek 25 százalékát emészti fel, és úgy vélte, ha a kiadások tovább nőnek, akkor „csak a kamatfizetésre marad pénz és semmi másra”.
Az elnök és az üzletember közötti vitát illetően Mike Johnson a képviselőház republikánus elnöke szerdán meglepettségének adott hangot Elon Musk állásfoglalása miatt, és úgy nyilatkozott, hogy Muskot barátjának tekinti és hétfőn „nagyszerű beszélgetést” folytattak a törvényről. Hozzátette, hogy szerinte Musk teljes mértékben téved a törvényt illetően.
A Kongresszus alsóháza május végén fogadta el a Donald Trump által ösztönzött törvényt, ami megemelné a szövetségi kormány számára az adósságplafont, egyúttal komoly adócsökkentéseket tartalmaz. Utóbbiak között szerepel az elnökválasztási kampány fontos ígérete a túlóra adómentességéről, a vendéglátóiparban dolgozók borravalójának közteher-mentességéről, valamint az idősek társadalombiztosítási juttatásának adómentessége is. A törvény kiadáscsökkentést is tartalmaz, aminek mértékét több republikánus politikus kevesli. A demokraták – részben a kiadási szigorítások miatt – egységesen elutasítják a jogszabályt.
Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője Musk bírálatára reagálva kedden azt mondta: az elnök ismeri Elon Musk véleményét a törvénnyel kapcsolatban, de kitart a jogszabály szükségessége mellett.
Stephen Miller, a Fehér Ház kabinetfőnök-helyettese, az elnök politikai tanácsadója szerdán a közösségi médiában megjelent bejegyzésében hívta fel a figyelmet arra, hogy aki a törvény ellen szavaz, az az adócsökkentés ellen is szavaz. Egyben hangsúlyozta, hogy a jogszabály, a „Big Beautiful Bill” nem hagyományos értelemben vett költségvetési törvény, hanem adócsökkentésről, jóléti reformról, valamint a határőrizet erősítéséről szóló jogszabály-csomag, ami 1600 milliárd dolláros kormányzati kiadás-csökkentést is tartalmaz.
A törvénycsomagot a képviselőház szűk többséggel fogadta el, és most a szenátus előtt van. A felsőházban a republikánusok 53–47 arányú többségben vannak, ugyanakkor az adósságplafon megemelése miatt van olyan, fiskális szigort követelő republikánus szenátor, aki nemleges szavazatot helyezett kilátásba.
Az Egyesült Államok államadóssága a június 3-ai adat szerint 36,214 ezer milliárd dollár volt.

Donald Trump amerikai elnök köszönetet mondott Elon Musk üzletembernek a kormányzati hatékonyság javítása érdekében végzett különleges kormányzati munkájáért szerdán.
Elon Musk alakította ki és vezette az Trump-adminisztráció első négy hónapjában a Kormányzati Hatékonysági Osztályt (Department of Government Efficiency – DOGE), a Fehér Házhoz tartozó tanácsadói intézményt, amelynek célja az amerikai költségvetés racionalizálása, és a visszaélések, pazarlások kiszűrése. Az üzletember hivatalos kormányzati szerepvállalása május végén zárult le, amikor „különleges kormányzati alkalmazotti” státuszának törvényben szabott maximális időtartama letelt.
Donald Trump elnök a múlt héten sajtónyilvános eseményen köszönte meg Elon Musk munkáját, amikor még azt közölte, hogy az üzletember tanácsaira a jövőben is számít.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!