Őrizetbe vettek pénteken egy moldovai állampolgárságú kamionsofőrt, akit csütörtökön értek tetten, amikor a gépjármű raktérbe rejtett fegyvereket próbált átcsempészni a határon az albiţai határátkelőnél.
Az Európai Unió bővítése Moldovával, Ukrajnával és a nyugat-balkáni államokkal nem jótékonysági cselekedet, hanem a biztonságba való befektetés – jelentette ki Nicușor Dan államfő pénteken.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 10 óra 35 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Pénteken a bukaresti ítélőtáblán kihallgatják Horațiu Potrát abban az ügyben, amelyben távollétében elrendelték az előzetes letartóztatását, miután elmenekült Romániából.
A román állam évek óta választási üzemmódban költekezik, miközben rekordmagas a hiány, zsugorodik az ipar, és 11 ezer speciális nyugdíjas a GDP 1,2 százalékát viszi el. Diósi László makroközgazdász a Székelyhon Summa m
Elutasította csütörtökön a nagyszebeni törvényszék az állam által a Brassói Regionális Adóhatóság (ANAF) útján benyújtott kérelmet, amelyben az egykori elnök, Klaus Iohannis családjának vagyonára zálogjogot akartak bejegyezni.
Rendőri őrizet alatt megérkezett Bukarestbe csütörtökön az alkotmányos rend megdöntésére irányuló kísérlettel vádolt Horațiu Potra zsoldosvezér, akit a Románia által kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján helyeztek előzetes letartóztatásba Dubajban.
A román kormány kérésére az alkotmánybíróság csütörtökön december 10-ére tűzte napirendre az adóügyi intézkedésekről szóló törvénytervezet ellen benyújtott óvás megvitatását. Ezen múlhat, milyen mértékben emelkednek 2026-ban a helyi adók és illetékek.
Egy felsőoktatási intézmény által nemrégiben végzett tanulmány szerint a romániai biztosítottak a kapott egészségügyi szolgáltatások költségeinek 30 százalékát saját zsebből fizetik, ami sokkal magasabb arány, mint más európai országokban.
A fizetések nem csökkennek 10 százalékkal, minden intézmény szabadon dönthet arról, hogy konkrétan hogyan hajtja végre a közigazgatási reformtervezetben javasolt személyzeti kiadások csökkentésére irányuló intézkedést – jelentette ki Ioana Dogioiu.
A bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet csütörtökön továbbítja a kormány a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácshoz véleményezésre – jelentette be a Bolojan-kabinet ülése utáni sajtótájékoztatóján Ioana Dogioiu kormányszóvivő.
A házi feladat intézményét módosító rendelettervezetet bocsátott csütörtökön közvitára az oktatási minisztérium.
Csütörtökön érkezik meg Romániába a Călin Georgescu volt szélsőjobboldali államfőjelölt zsoldosvezéreként is ismert Horațiu Potra, a Romániában alkotmányellenes bűncselekményekkel vádolt férfit Dubajból szállítják az országba.
A bírák és ügyészek jelenlegi nyugdíjrendszere igazságtalan, nem lehet több pénzt keresni nyugdíjasként, mint aktív munkaviszonyban – jelentette ki Radu Miruță gazdasági miniszter.
Ilie Bolojan miniszterelnök döntése szerint Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes feladatköre többek között a beruházások és európai projektek minisztériuma, valamint az oktatási tárca költségvetési vonzatú jogszabályjavaslatainak jóváhagyása lesz.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) egyetért a központi közigazgatás tevékenységének hatékonyabbá tételével, a bérek csökkentését azonban nem támogatja – jelentette ki Sorin Grindeanu elnök.
A kormányfő egy szerda esti Facebook-bejegyzésben közölte, hogy 2025 harmadik negyedévében a tavalyi év hasonló időszakához képest 12,5 százalékkal, azaz 9,9 milliárd lejjel nőttek a költségvetési bevételek.