Alaptörvénybe ütközőnek minősítette a román alkotmánybíróság a parlament által júniusban elfogadott új büntetőeljárási törvénykönyv (Betk.) több cikkelyét.
Kihirdette Klaus Johannis román államfő a bírák és ügyészek jogállását szabályozó törvényt pénteken, ezáltal az általa, valamint a hazai és nemzetközi szakmai szervezetek által kifogásolt igazságügyi reform utolsó törvénye is hatályba lép.
A szállítók nem sztrájkoltak, hanem monopolhelyzetük megőrzése érdekében bojkottot hirdettek – nyilatkozta csütörtökön Lucian Şova szállítási miniszter.
Felfüggesztették a sztrájkot a román fuvarozók, csütörtökön 14 órától ismét közlekednek a távolsági buszok Romániában, miután a képviselőház közlekedési és infrastruktúra szakbizottsága beavatkozott a konfliktusba és a jövő hétre berendelte a minisztert a bizottság elé.
A parlament kezében a nyugdíjak sorsa, miután a szociálliberális kormány szerdai ülésén elfogadta a nyugdíjtörvény tervezetét. A jogszabály költségvetésre gyakorolt hatása kapcsán másként számol a pénzügyi és a munkaügyi tárca.
Nem lesznek elbocsátások a tanügyben, ellenkezőleg, tizenegy megyében és Bukarestben növeljük az állások számát – jelentette ki a kormány szerdai ülésének sajtónyilvános részén Viorica Dăncilă miniszterelnök.
Első házként elutasította szerdán az szenátus azt a tervezetet, amely előírná, hogy a megszokott cigaretták közé sorolják az elektronikus cigarettákat, és ezzel azok használatát is betiltsák a zárt közterekben.
Nem fél felvenni a versenyt az államelnöki tisztségért folyó küzdelemben, mondta kedd este Iaşi-ban Dacian Cioloş, az Együtt Romániáért Mozgalom alapítója.
Románia jövő évi soros EU elnöksége egyik fontos feladatának nevezte Teodor Meleșcanu román külügyminiszter az Európai Unió nyugat-balkáni bővítését, kiemelten a Szerbiával folytatott csatlakozási tárgyalások felgyorsítását, valamint Macedónia meghívását az EU-ba.
A tolerancia fontosságát hangsúlyozta, és a társadalmi béke helyreállítását, a gyűlöletbeszéd beszüntetését sürgette Klaus Johannis államfő kedden, a holokauszt romániai emléknapján.
Megúszhatják a börtönt az adócsalással vádolt személyek, amennyiben egy éven belül megtérítik az okozott kárt – legalábbis ha átmegy a parlamenten az a jogszabálytervezet, amelyre kedden bólintott rá a képviselőház jogi bizottsága.
Nyilvánosságra hozta kedden az Igazságügyi Felügyelet (IJ) a Román Hírszerző Szolgálattal (SRI) 2016-ban kötött együttműködési megállapodást.
Az ortodox egyház társadalmi befolyása, mozgósítási képessége távolról sem akkora, mint azt eddig a pártok, a politikai szereplők gondolták – lapunknak nyilatkozó elemzők szerint ezt is jelzi a népszavazáson tapasztalt alacsony részvételi arány.
A férfi és nő házasságán alapuló hagyományos családról szervezett romániai alkotmánymódosító népszavazás érvénytelen volt a szavazatok teljes feldolgozottsága után is, hiszen a szavazati joggal rendelkezők 21,10 százaléka járult az urnák elé.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészi részlege negatívan véleményezte Tudorel Toader javaslatát, amelyben az igazságügyi miniszter Adina Floreát nevesítette az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyészi tisztségére.
November 5-ére halasztotta hétfőn a legfelsőbb bíróság Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök fellebbviteli perének első tárgyalását. A képviselőházi elnököt alapfokon három év és hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték a fiktív alkalmazások perében.
Az urnákhoz járuló választók csaknem 92 százaléka igennel voksolt a férfi és nő házasságán alapuló család fogalmának alkotmányba iktatásáról rendezett, de az alacsony részvétel miatt érvénytelenül zárult kétnapos népszavazáson.
A genderideológia elleni küzdelem folytatódik, mert négymillió román állampolgár hangját meg kell hallani – nyilatkozta vasárnap este a család alkotmányos meghatározásának módosítását kezdeményező Koalíció a családért szervezet elnöke, Mihai Gheorghiu.