
Vasárnap rövidre sikerült a hárompárti koalíciós tárgyalás, felfüggesztették az egyeztetéseket
Fotó: Florin Roman/Facebook
Megfeneklettek a koalíciós tárgyalások Bukarestben a kormányzásra készülő jobbközép pártok között, miután nem sikerült megállapodni a közös miniszterelnök-jelölt személyéről. Ennek nyomán megtörténhet, hogy az államfő által hétfőre összehívott konzultáción három kormányfőjelölttel rukkolnak elő az alakulatok.
2020. december 13., 14:172020. december 13., 14:17
2020. december 13., 14:252020. december 13., 14:25
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetségből és a Szabadság Egység és Szolidaritás Pártjából álló USR-PLUS, valamint az RMDSZ több csoportra osztott küldöttségei vasárnap második alkalommal ültek tárgyalóasztalhoz a román fővárosban. Két órás egyeztetést követően azonban kiderült, hogy a felek között rengeteg a nézeteltérés, és tulajdonképpen csupán egyetlen pontban sikerült közös nevezőre jutniuk. A közös kormányzásra készülő pártok az RMDSZ javaslatára megegyeztek abban, hogy a koalíció működéséről szóló megállapodásban záradékként rögzítik politikai vándorlás tiltását is.
Ezt követően azonban megfeneklettek a tárgyalások, továbbra sem tudnak ugyanis zöld ágra vergődni a pártok a kormányzati és a parlamenti vezetői tisztségek elosztása kapcsán. A PNL továbbra is magának követeli a miniszterelnöki, valamint a két házelnöki tisztséget, vagyis a képviselőház és a szenátus irányítását is. A kormányfői posztra Florin Cîțu pénzügyminisztert javasolják, a képviselőház irányítását pedig a kormányfői posztról a december 6-ai parlamenti választások után lemondott Ludovic Orban pártelnök szemelte ki magának.
Ezzel azonban az RMDSZ és az USR-PLUS sem ért egyet, szerintük egy hárompárti koalícióban „igazságosan” el kell osztani ezeket a magas rangú pozíciókat. Az USR-PLUS már korábban egyértelművé tette, hogy az alsóház elnöki posztját Dan Barnának, a pártszövetség társelnökének kéri, sőt tovább mentek: ha ez nem lehetséges, akkor a választásokon 15 százalékot elért alakulat egyenesen a miniszterelnöki széket szeretné, erre a tisztségre pedig Dacian Cioloș európai parlamenti képviselőt javasolja.

Normális politikai egyeztetéseknek nevezte a szombaton lezajlott hárompárti koalíciós tárgyalásokat Benedek Zakariás, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, aki szerint a felek részéről egyelőre „tapogatózás történt”. Lapunk megtudta, a szövetség megszerezte két szenátusi és két képviselőházi szakbizottság ir&
Az RMDSZ vasárnap közleményben jelezte, hogy a koalíciós tárgyalásokat erre a napra lezárták, nem sikerült megegyezni a miniszterelnök személyéről. A PNL és az USR-PLUS hétfőn önálló miniszterelnök-jelölteket javasol az államfővel tartandó tárgyalásokon, ugyanakkor az RMDSZ a miniszterelnök-jelölttel kapcsolatos döntését a Szövetségi Állandó Tanács hétfőn reggelre összehívott ülésén fogja meghozni.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
szóljon hozzá!