
Fotó: Facebook/Marcel Ciolacu
Esély van arra, hogy ne alakuljon meg az új parlament december 21-én – jelentette ki hétfő este Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
2020. december 15., 09:302020. december 15., 09:30
A pártelnök szerint előfordulhat, hogy „többeknek egyéb dolguk legyen azon a napon”, márpedig ha nem jelenik meg a megválasztott képviselők és szenátorok legalább kétharmada, az új törvényhozás nem tarthatja meg alakuló ülését.
A PSD elnöke úgy fogalmazott, hogy a jobbközép koalícióra törekvő pártoknak, amelyek hétvégén „kedvük szerint osztogatták a miniszteri tisztségeket”, nincs amin csodálkozniuk: amilyen a mosdó, olyan a törölköző.
Ciolacu leszögezte:
Ciolacu a România tévé hétfő esti műsorában természetesnek nevezte, hogy pártja „kommunikál” a Románok Egységéért Szövetséggel (AUR)
A pártelnök hozzátette: semmilyen közös projektjük sincs, és nem lehet politikai szövetségről beszélni, ugyanakkor szerinte természetes, hogy megbeszéljék az AUR-ral a kialakult helyzetet, amikor „a vesztesek el akarják foglalni a parlamentet”.
A PSD elnöke emlékeztetett: a PSD-nek és az AUR-nak összesen 47 százaléka van a parlamentben.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
szóljon hozzá!