Oleksandr Bankov, Ukrajna bukaresti nagykövete továbbra is azt állítja, hogy Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kétszer próbált meg belépni az ország területére, és mindannyiszor visszautasították. Kelemen ezt korábban többször cáfolta.
Az Európai Unió Tanácsának elnöki tisztsége kiváló alkalom Románia számára, hogy változást vezessen be a gyermekek európai szintű döntésekben való részvétele tekintetében – jelentette ki sozmbaton Pieter Bult, az UNICEF romániai képviselője.
Százkét új kanyarós megbetegedést jelentettek országszerte április 15-e és 19-e között – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) a Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ adatai alapján.
Háromszorosra nőtt a forgalom a nagylaki határátkelőnél az utóbbi 24 órában a húsvéti időszakra hazalátogató romániai állampolgárok érkezése miatt – közölte a határrendészet.
„Ha kormányátszervezésre kerül a sor, megvan a többségünk ahhoz, hogy ezt az RMDSZ szavazatai nélkül is meg tudjuk oldani” – jelentette ki pénteken Botoşani-ban Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Benyújtott lemondását csütörtökön Tudorel Toader igazságügy-miniszter, akitől szerdán vonta meg a bizalmat a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) országos végrehajtó testülete, miután Viorica Dăncilă miniszterelnök a lemondását kérte.
Klaus Johannis államfő szerint a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) az igazságszolgáltatás elleni „ostromát” akarja fokozni az újabb kormányátalakítással, éppen akkor, amikor ő népszavazást hirdetett.
Az egészségügyi intézményekben jelentős felújításokra kerül sor ebben az évben, hogy az orvosok minőségi egészségügyi ellátást tudjanak nyújtani a pácienseknek, jelentette ki csütörtökön Sorina Pintea.
Véget ért az influenza járványszerű terjedése Romániában – közölte a tisztiorvosi szolgálat, amelynek csütörtökön közzétett jelentéséből az is kiderült: a betegség a tavalyinál lényegesen több, csaknem kétszáz halálos áldozatot követelt.
Augustin Lazăr legfőbb ügyész benyújtotta nyugdíjaztatási kérelmét a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácshoz (CSM).
Újabb kormányátalakításról döntött a bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága szerdán.
Megvonta a politikai bizalmat Tudorel Toader igazságügy-minisztertől szerdai ülésén a kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága – jelenti a bukaresti sajtó.
Pozitívan véleményezte a román parlament szerdán Klaus Johannis államfő kezdeményezését, aki igazságügyi témákban akar népszavazást kiírni május 26-ára, az európai parlamenti (EP-) választások napjára.
Felháborítónak nevezte Klaus Johannis államfő, hogy Sorina Pintea egészségügyi miniszter a tájékoztató kampány helyett inkább reklámkampánynak nevezhető tevékenységet végez.
Meghatározatlan időre tiltakozó akciókba kezd a börtönök alkalmazottainak országos szakszervezete (SNLP), mivel az ágazat dolgozói zömének csökkent a fizetése.
Négy halálos áldozata van a hétfő este a Buzău megyei Bîlhacu településen történt súlyos balesetnek, amelyben egy személyszállító kisbusz összeütközött a vonattal a vasúti átjárón.
A fiatal ügyészgenerációnak ajánlotta Augustin Lazăr a Remény-díjat, amelyet a Temesvár Társaságtól kapott hétfőn.
A legfelsőbb bíróság felmentette Sorin Blejnart, az adóhatóság (ANAF) volt vezetőjét, akit adócsalásban való bűnrészességgel és szervezett bűnözői csoport megalakításának támogatásával vádoltak és alapfokon hat év szabadságvesztésre ítéltek.