Kisiklott kedd este egy benzint szállító tehervonat több vagonja a Mehedinţi megyei Prunişor település térségében.
Kihirdette kedden Klaus Iohannis államfő a törvényt, amely szerint az útdíj az érvényessége kezdetétől számított 24 órán belül is kifizethető.
A parlament külpolitikai és európai ügyekért felelős bizottságai 35 támogató és hat ellenszavazattal kedvezően véleményezték kedden Roxana Mînzatu uniós biztosi jelölését.
A Szeben megyei választási iroda (BEJ) elrendelte kedden a Nemzeti Liberális Párt (PNL) államfőjelöltje, Nicolae Ciucă több választási plakátjának eltávolítását, mivel ezek mérete nem felel meg a vonatkozó törvényben előírtaknak.
Döntő házként fogadta el kedden a képviselőház azt a tervezetet, amely értelmében a névtelen petíciókat figyelembe veszik, ha azok nemi vagy erkölcsi zaklatással kapcsolatos esetekre vonatkoznak.
Bár az államfő- és a parlamenti választásokig még hátra van néhány hét, a jelek szerint egy győztest máris ki lehet hirdetni: Ilie Bolojant, a Bihar megyei közgyűlés liberális elnökét, Nagyvárad korábbi polgármesterét.
Ukrán menekülteket lakoltattak ki hétfőn a Bukaresti Műszaki Egyetem egyik kollégiumából, az akcióhoz a rendőrség és a csendőrség egységeinek támogatását is kérték.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) október 16. és november 1. között 571 110 agrártermelőnek utalta át a gazdákat megillető mezőgazdasági támogatások előlegét.
Hatvan napra hatósági felügyelet alá helyezték és eltiltották szakmájának gyakorlásától Nelu Tătaru volt egészségügyi minisztert, aki korrupciós ügyben érintett.
A vasúti személyszállítás európai szinten és Romániában is jelentős növekedést mutatott 2023-ban.
Bűnszervezet létrehozása, fegyvertartásra vonatkozó jogszabályok megsértése, minősített csempészés és kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt 131 házkutatást tartott hétfőn a DIICOT és a rendőrség.
A román kormány 2025-re a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékára kívánja növelni a védelmi költségvetést – derült ki hétfői sajtóértesülésekből.
Az elmúlt nap során 13 embert mentettek meg a Salvamont csapatai, kettőt közülük kórházba szállítottak – közölte hétfőn a hegyimentő-szolgálat.
Tulcea megye északi részén ismét légiriadót adtak ki, miután vasárnap este drónok csoportjait észlelték, amelyek az ukrán légtér felé tartottak a román légtér közelében.
Bírálta vasárnap a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke a román igazságszolgáltatás működését, és felrótta a kábítószer-kereskedelem visszaszorítását célzó hatékony intézkedések hiányát.
Új, kétszer három sávos autópálya építését tervezik Bukarest és Giurgiu között, amely a várakozások szerint jelentősen javítja majd a közlekedést a térségben.
Egy 19 éves fiatalember meggyilkolásával gyanúsítanak egy 17 éves Máramaros megyei fiút.
Egy ember életét vesztette szombaton egy robbanásban, amely az A7-es autópálya munkatelepén történt, a Prahova megyei Dumbrava település térségében.