
Nincs pardon. Minden honatya juttatása 5 százalékának levonásával büntethető minden egyes napért, amikor hiányozik
Fotó: Cdep.ro
Megszavazta kedden a parlament a szenátorok és képviselők jogállására vonatkozó jogszabályt. A módosítás szerint az ülésekről igazolatlanul hiányzó honatyák juttatásuk 5 százalékának levonásával büntethetők minden egyes napért, amikor hiányoznak.
2025. március 25., 13:592025. március 25., 13:59
A javaslatot a parlament két házának 337 tagja támogatta, 10-en ellene szavaztak, 51 honatya tartózkodott.
A módosítás szerint ha a képviselő vagy a szenátor az alsó- vagy felsőház székhelyén tartott legalább egy parlamenti tevékenységen nem vesz részt a jóváhagyott napirend szerint, az indokolás nélküli távolmaradásnak minősül, és
Az Agerpres hírügynökség által ismertetett tervezet azt is előírja, hogy a képviselőknek és szenátoroknak a vagyonnyilatkozatukkal és az érdekeltségi nyilatkozatukkal együtt önéletrajzot is be kell nyújtaniuk a képviselőház, illetve a szenátus főtitkárságához, és azt az intézmény honlapján közzé is kell tenni.

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) frakciói beszüntetik a parlamenti sztrájkot, és ismét részt vesznek a plenáris és szakbizottsági üléseken, azonban fehér karszalag viselésével folytatják tiltakozó akciójukat.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
Újabb részleteket hozott vasárnap nyilvánosságra Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (ANM) felfedezett közpénzköltésről.
A kormányprogram egyik legfőbb célkitűzése az alacsony összegű nyugdíjak emelése lesz – közölte Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A jelek szerint senkit nem vonnak majd felelősségre a 2018. augusztus 10-i bukaresti csendőrattak elrendelői közül, mivel a szombati nap a bűncselekmények elévülési határideje.
Pánikkeltő céllal terjesztett dezinformációs kampánynak minősítette a védelmi minisztérium pénteken annak az állítólagos „behívóparancsnak” a terjesztését, amely azt sugallja, hogy a hadsereg katonai szolgálatra rendelt volna be egy Ilfov megyei fiatalt.
Határozottan visszautasította Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke a Szociáldemokrata Párt (PSD) ajánlatát, hogy a két párt az RMDSZ-szel összefogva hozzon létre stabil kormányt.
Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy tervei szerint csütörtökön nyújtja be a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterek névsorát.
Többszöri sikertelen árverés után sikerrel járt a mangaliai Damen Shipyards hajógyár értékesítése, a csődbe ment fekete-tengeri üzemet a Rheinmetall hadiipari konszern vásárolta meg. Elkezdődhet a SAFE-akciótervben rögzített hajóépítési projekt is.
A romániai lakosok csütörtöktől a Stop Rasism platformon jelenthetik az antiszemita, romaellenes és idegengyűlölő incidenseket, akár áldozatként, akár a gyűlöletkeltő megnyilvánulások tanúiként – jelentette be a bukaresti kormány.
szóljon hozzá!