Nicolai aláírásra vár

Nicolai aláírásra vár

Még mindig nem szignálta az államfő a miniszter kinevezését. Tovább tart az igazságügyi tárca körül kialakult konfliktus az államfő és a kormányfő között, miután Traian Bãsescu még mindig nem írta alá a minisztérium élére kijelölt Norica Nicolai (képünkön) kinevezését.
2007. december 27., csütörtök

Több mint félmilliárd euróba kerül a hagymakupola

Rengeteg ellentmondást szül a román ortodox egyház grandiózus katedrálisépítési terve. Még a templomjáró híveket is megbotránkoztatja a román ortodox egyház grandiózus terve, amely szerint néhány éven belül az ország legnagyobb katedrálisa épül fel Bukarestben. A közel félmilliárd eurós költségvetésű hagymakupolás templomot számos közéleti személyiség és civil szervezet ellenzi, mivel a projektet a román kormány telekadománnyal és tetemes...
Több mint félmilliárd euróba kerül a hagymakupola
2007. december 24., hétfő

Miniszteri program

Távozniuk kell hivatalukból azon ügyészeknek, akiknek ügyeit a bíróságok folyamatosan visszaküldik az ügyészségre kiegészítés végett – jelentette be Norica Nicolai kijelölt igazságügyi miniszter szombaton. A liberális politikus szerint nem természetes állapot, hogy a televíziókban számos ügy kelt botrányt, ám végül a bíróságok eljárásjogi problémák miatt visszaküldik őket az ügyészségre.
Miniszteri program
Miniszteri program
2007. december 24., hétfő

Miniszteri program

2007. december 24., hétfő

Nincs előrelépés Orban ügyében

Továbbra sem hajlandó távozni a Szállításügyi Minisztérium éléről Ludovic Orban, annak ellenére, hogy értesülések szerint Cãlin Popescu-Tãriceanu kormányfő több alkalommal is felszólította erre a lépésre.
Nincs előrelépés Orban ügyében
Nincs előrelépés Orban ügyében
2007. december 24., hétfő

Nincs előrelépés Orban ügyében

2007. december 24., hétfő

Emlékezés a forradalom áldozataira

Országszerte a 18 évvel ezelőtti forradalom eseményeire való megemlékezéseket tartottak a hétvégén. Bukarestben az Henri Coandã katonai repülőtéren elhunyt csendőrök emlékművénél (képünkön) katonai és egyházi rendezvény keretében emlékeztek meg a hősökről.
Emlékezés a forradalom áldozataira
Emlékezés a forradalom áldozataira
2007. december 24., hétfő

Emlékezés a forradalom áldozataira

2007. december 24., hétfő

Balkáni támogatás Belgrádnak

A térség országai szerint nem szabad Koszovóhoz kötni Szerbia EU-s csatlakozását. Románia, Görögország és Bulgária hibás lépésnek tekinti, hogy a koszovói helyzet megoldásától teszik függővé Szerbia csatlakozását az Európai Unióhoz, derült ki a három állam külügyminisztereinek Athénban rendezett szombati találkozóján.
Balkáni támogatás Belgrádnak
Balkáni támogatás Belgrádnak
2007. december 24., hétfő

Balkáni támogatás Belgrádnak

2007. december 24., hétfő

Aktív marad Bãsescu

A 2008-as esztendőben is aktív, felelős elnök kívánok lenni – jelentette ki Traian Bãsescu államfő a hétvégén a következő évre vonatkozó terveivel kapcsolatosan. Az elnök leszögezte: a továbbiakban is nyilvánosan szót emel majd bizonyos politikai megnyilvánulások ellen.
Aktív marad Bãsescu
Aktív marad Bãsescu
2007. december 24., hétfő

Aktív marad Bãsescu

2007. december 21., péntek

Koszovó: Bukarest nem enged

A tartomány esetleges függetlenné válásának témájában fogadott el politikai nyilatkozatot a parlament. A Koszovó-ügyről továbbra is zajlik az egyeztetés, és a jelenlegi információk alapján Románia sem az egyoldalúan kikiáltott, sem az ellenőrzött függetlenséget nem ismeri el – jelentette be csütörtökön Adrian Cioroianu külügyminiszter a parlament ülésén, amelyen a törvényhozás az önállóságra törekvő szerbiai tartománnyal kapcsolatos politikai...
Koszovó: Bukarest nem enged
Koszovó: Bukarest nem enged
2007. december 21., péntek

Koszovó: Bukarest nem enged

2007. december 21., péntek

Újabb ellentmondások

Folytatódik Ludovic Orban balesete körüli vizsgálat. Továbbra is nehézkesen halad a Ludovic Orban szállításügyi miniszter vasárnap történt közúti balesete miatt indított vizsgálat.
Újabb ellentmondások
Újabb ellentmondások
2007. december 21., péntek

Újabb ellentmondások

2007. december 21., péntek

Címert módosítana Voronin

Megváltoztatná országa címerét Vladimir Voronin moldovai államfő.
Címert módosítana Voronin
Címert módosítana Voronin
2007. december 21., péntek

Címert módosítana Voronin

2007. december 21., péntek

Elfogadták a büdzsét

Az oktatás és az egészségügy a legnagyobb nyertesek. Ambiciózus, európai uniós tagállamhoz méltó projektként jellemezte Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnök a 2008-as állami költségvetést, amelyet tegnap fogadott el a parlament két háza. A kormányfő úgy fogalmazott: hogy a jövő évi büdzsé az erejét kibontakoztató Románia energiáinak felszabadítását célozza, lehetővé teszi az ország felzárkózását az EU többi tagállamához, ugyanakkor a...
Elfogadták a büdzsét
Elfogadták a büdzsét
2007. december 21., péntek

Elfogadták a büdzsét

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2007. december 20., csütörtök

Orban bujdosik és marad

Ügyészségi vizsgálat indult a személyi sérülést okozó miniszter közúti balesete ügyében. „Eszem ágában sincs lemondani. Miért tenném?” – nyilatkozta tegnap Ludovic Orban szállításügyi miniszter az általa vasárnap okozott közlekedési baleset miatti esetleges távozást firtató kérdésre.
Orban bujdosik és marad
Orban bujdosik és marad
2007. december 20., csütörtök

Orban bujdosik és marad

2007. december 20., csütörtök

„Szerencsétlen” lépés

Smaranda Enache bírálja Románia Koszovó-politikáját. Szerencsétlen lépésnek nevezte tegnap Smaranda Enache korábbi finnországi román nagykövet, a Pro Europa Liga társelnöke a Koszovó függetlenségét elutasíó román álláspontot. „Szerencsétlen és káros lépés, mivel semmilyen román nemzeti érdek sem akadályozza, hogy csatlakozzunk szövetségeseink – így az Egyesült Államok és az EU-tagállamok többségének – álláspontjához” – szögezte le.
„Szerencsétlen” lépés
„Szerencsétlen” lépés
2007. december 20., csütörtök

„Szerencsétlen” lépés

2007. december 20., csütörtök

Optimista az államfő

Bãsescu nem tart a magyar függetlenségi törekvésektől. Traian Bãsescu államfő szerint Romániában nem áll fenn annak a lehetősége, hogy a magyar kisebbség kikiáltsa a függetlenségét Hargita és Kovászna megyében.
Optimista az államfő
Optimista az államfő
2007. december 20., csütörtök

Optimista az államfő

2007. december 20., csütörtök

Markó Béla: tévedett az RMDSZ

Tévedésként értékelte tegnap Markó Béla, az RMDSZ elnöke a Traian Bãsescu államfő tisztségéből történő felfüggesztéséért kezdeményezett népszavazás támogatását.
Markó Béla: tévedett az RMDSZ
Markó Béla: tévedett az RMDSZ
2007. december 20., csütörtök

Markó Béla: tévedett az RMDSZ

2007. december 20., csütörtök

Röviden

Vezérkari főnökök a bíróság előtt Vádat emeltek a korrupcióellenes ügyészek Eugen Bãdãlan és Mihai Popescu, a hadsereg egykori vezérkari főnökei ellen. A két nyugalmazott tábornok mellett három másik magas rangú, tartalékállományba helyezett tisztet és a vezérkar jogi osztályának egykori vezetőjét is hivatali hatáskörrel való visszaélés vádjával állítják bíróság elé. A vádirat szerint a hat személy több mint 1,26 millió eurós kárt okozott...
Röviden
Röviden
2007. december 20., csütörtök

Röviden

2007. december 19., szerda

Cserbenhagyó miniszter

A bejelentés késlekedése miatt bevonták Ludovic Orban közlekedési tárcavezető jogosítványát. Harminc napra bevonták Ludovic Orban közlekedési miniszter jogosítványát, és öt büntetőpontot kapott, miután a tárcavezető vasárnap közlekedési balesetet okozott, ám csupán harminc órával a történtek után jelentkezett a rendőrségen.
Cserbenhagyó miniszter
Cserbenhagyó miniszter
2007. december 19., szerda

Cserbenhagyó miniszter

2007. december 19., szerda

Becsületbeli visszalépés

Szekusmúltja miatt lemondott akadémiai tevékenységéről Constantin Bãlãceanu-Stolnici. Nem vesz részt többé a Román Akadémia tevékenységében Constantin Bãlãceanu-Stolnici, akiről kiderült, hogy együttműködött a Szekuritátéval. A román nemesi családból származó nyugalmazott orvosprofesszor azonban nem mondott le életre szóló tiszteletbeli akadémiai tagságáról, amely – Ionel Haiduc, az intézmény elnöke szerint – többek között 2400 lejes havi...
Becsületbeli visszalépés
Becsületbeli visszalépés
2007. december 19., szerda

Becsületbeli visszalépés