Három órát töltött a főügyészségen a bányászjárások ügyében kihallgatott volt államfő.
Azok a felelősek az erőszakos cselekményekért, akik a bányászokat vádolják törvényellenes fellépéssel – kommentálta tegnap Ion Iliescu (képünkön) azt a tényt, hogy kedden este a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék ügyészségén három órán keresztül hallgatták ki az 1990 júniusában lezajlott bányászjárás ügyében.
Megvesztegetés nyomán vezető pozícióba került közvádlók ellen indított vizsgálatot az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály.
Több ügyész ellen is vizsgálatot indított a közelmúltban a Legfelsőbb Ügyészség Korrupcióellenes Ügyosztálya (DNA), miután kiderült róluk, hogy csúszópénzek segítségével szereztek vezető tisztségeket.
Több mint nyolcezer rendbéli korrupciós bűncselekmény miatt emelt vádat a bukaresti főügyészség korrupcióellenes ügyosztálya (DNA) az otopeni-i vámhivatal 21 tisztviselője ellen. A DNA tegnapi közleménye szerint a vámtisztviselők 2005 decembere és 2006 szeptembere között összesen 80 ezer lej értékben fogadtak el csúszópénzt.
Megállapodott a PSD és a PNL a költségvetési törvénytervezet módosító javaslatairól.
A törvényhozás költségvetési és pénzügyi bizottságai futószalagon fogadták el tegnap a Szociáldemokrata Párt (PSD) által a 2008-as költségvetési tervezethez benyújtott szociális jellegű módosító javaslatokat. Egyes források szerint a hétfő esti, liberálisokkal folytatott egyeztetésen a PSD a minimálbér további emelését szabta feltételül, valamint azt is...
Civil igazságügy-miniszter?
Jelentős esély nyílik arra, hogy a következő igazságügyi miniszter a civil társadalom soraiból kerüljön ki – jelentette be tegnap Ioan Turc, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Beszterce-Naszód megyei szervezetének megbízott elnöke. „Két lehetőség van: az új tárcavezető vagy a PNL soraiból kerül ki, vagy a civil szférából érkezik. Jómagam úgy vélem, hogy a második variáns mellett döntünk majd” – közölte Turc, aki azt is...
A Szociáldemokrata Párt több mint hétszáz módosítást fűzne a 2008-as költségvetés tervezetéhez.
Az 1990-es években megszokott gyakorlat köszön vissza a jövő évi állami költségvetés parlamenti vitájában, hiszen három héttel az év vége előtt csak a módosító javaslatok megvitatásának kezdetén tartanak a honatyák.
A PD és a PLD még nem egyezett meg az egyesülés mikéntjéről.
A Liberális Demokrata Párt (PLD) a jövőben megalakítandó Demokrata-Liberális Párt (PD-L) hét területi szervezetét irányíthatja majd – jelentette be tegnap Emil Boc, a Demokrata Párt (PD) elnöke a párt országos állandó bizottságának ülése után. A két alakulat ugyanakkor tegnap nem jutott közös nevezőre arról, hogyan is ütik majd nyélbe az egyesülést.
Egyelőre üresen marad Tudor Chiuariu igazságügyi miniszter széke.
Nem esett szó Tudor Chiuariu tisztségéből távozó igazságügyi miniszter helyzetéről és utódjáról a Nemzeti Liberális Párt (PNL) állandó bizottságának tegnapi ülésén – jelentette be Călin Popescu-Tăriceanu pártelnök, kormányfő.
Jóváhagyta Borbély Károly miniszteri kinevezését az államfő.
Aláírta tegnap Traian Băsescu államfő azt a rendeletet, amely Borbély Károly, az Országos Ifjúsági Hatóság (ANT) eddigi vezetője kinevezéséről rendelkezik a Távközlési és Informatikai Minisztérium élére.
Vádat emeltek Hildegard Puwak fia ellen
Vádat emelt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Mihai Puwak, Hildegard Puwak egykori európai integrációs miniszter fia ellen európai alapokból származó összegek elsikkasztása miatt. Az ügyészek azzal vádolják Puwakot, hogy 2002-ben 32 160 eurós kárt okozott az uniós költségvetésben azzal, hogy cége egy szakmai képzési program finanszírozására vissza nem térítendő EU-támogatást kapott, a program pedig nem...
Körvonalazódik a Demokrata Liberális Párt (PDL) vezetősége és programja.
A Demokrata Párt (PD) és a Liberális Demokrata Párt (PLD) munkacsoportjai tegnap véglegesítették a két alakulat összeolvadásáról szóló egyezséget, a létrejövő Demokrata Liberális Párt (PDL) alapszabályát, valamint az új párt politikai programját. Bár hivatalos nyilatkozat tegnap nem született a tanácskozásról, a két párt vezetőségének tagjai több részletet is kiszivárogtattak.
Mircea Geoanã, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke tagadta, hogy a Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnökkel csütörtök este folytatott megbeszélésen a szociáldemokraták kormányzati szerepvállalásáról tárgyaltak volna. A PSD elnöke a BBC rádióban tegnap sugárzott interjúban kifejtette, a találkozón kizárólag a költségvetésről esett szó, a szociáldemokraták azokról a módosítási javaslatokról beszéltek, amelyek szerintük „feltétlenül”...
Lemond tisztségéről Tudor Chiuariu igazságügyi miniszter, aki ellen bármikor bűnvádi eljárás indulhat.
Bejelentette lemondását tegnap az igazságügyi miniszter. Tudor Chiuariu azt követően jelezte, hogy ma reggel kérni fogja tisztségéből való felmentését a miniszterelnöktől, hogy Traian Bãsescu államfő a múlt hét végén sürgette Chiuariu és Paul Pãcuraru munkaügyi miniszter menesztését. Mindkét tárcavezető ügyében korrupció gyanújával...
Ismét keményen támadta Vladimir Voronin Bukarestet.
Oroszország üzenetének minősítette Vasile Puscas, a képviselőház külügyi bizottságának szociáldemokrata titkára Vladimir Voronin (képünkön) Romániát vádoló kijelentéseit, amelyeket Moldova Köztársaság elnöke brüsszeli látogatása során, illetve a Financial Times című brit napilapnak adott interjújában tett. Puscas szerint az elhangzottak mögött Moszkva azon álláspontja érzékelhető, amely szerint...
Januárban szavaznak Frunda György esetleges bizottsági elnökségéről Strasbourgban.
Csak január végén dől el, hogy Frunda György szenátornak sikerül-e megszereznie azt az Európa tanácsi tisztséget, amelyre hivatkozva lemondta a választásokon megszerzett európai parlamenti képviselői mandátumot. Ezt Frunda György erősítette meg a Krónikának, miután hazaérkezett Párizsból, az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése néppárti frakciójának elnökségi...
A Bãsescu–Tőkés-találkozót bírálja Dan Voiculescu.
Traian Bãsescu államelnöknek fontosabb a magyar radikálisok szavazatainak biztosítása, mint a fellépés a románok ismételt „sértegetése” ellen, vélekedett csütörtökön Dan Voiculescu. A Konzervatív Párt (PC) elnöke erre következtetett annak alapján, hogy – mint mondta – az államfő leplezetlen támogatásáról biztosította Tőkés László európai parlamenti (EP) képviselőt, akit szerdán fogadott...
Varujan Vosganian gazdasági miniszter szerint sem törlik el a jogszabályt.
A kormány meg akarja tartani a gépkocsikra kivetett regisztrációs adót, és nem kívánja visszafizetni az ezen a jogcímen befolyt pénzeket – szögezte le csütörtökön Varujan Vosganian gazdasági és pénzügyminiszter. A tárcavezető szerint ugyanis az állampolgárok a regisztrációs adót egy olyan törvény értelmében fizették be, amelyet érvényes bírósági határozat nem helyezett...