2011. szeptember 08., 09:272011. szeptember 08., 09:27
„Egyelőre ötletelés zajlik, a Népi Mozgalomnak pártként kell majd működnie. Kezdeti fázisban vagyunk. Nem tárgyaltunk politikai szempontból erről a témáról” – mondta Toader. Hozzátette ugyanakkor, hogy „a jobboldali erők és a civil társadalom, a politikán kívüliek és a cselekedni óhajtók erőinek összefogását célzó bármely ötlet jól jön”. Arra a kérdésre, hogy a Népi Mozgalomnak a liberálisokat is magába kellene-e foglalnia, Toader azt válaszolta: „Nem tudom. Egyelőre nem indult semmi konkrétum.” Sever Voinescu, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) szóvivője szintén tegnap azt mondta, korai még a Népi Mozgalom projektjéről tárgyalni, megjegyezte azonban, hogy „Romániának már rég szüksége volna valami ilyesmire”. Hogy mikor kellene létrehozni a Népi Mozgalmat, arról Voinescu azt mondta: a jobboldali erők összefogásának „már tegnap” meg kellett volna történnie. A Ziare.com szerint Voinescu ezt megelőzően úgy vélekedett, igen korai részletekbe merülni a Népi Mozgalommal kapcsolatosan, amelyet a PDL önmaga körül akar megszervezni. A Népi Mozgalom létrehozására ugyanakkor komoly szándék mutatkozik, legalábbis ezt jelzi, hogy Ioana Băsescu, az államfő nagyobbik lánya április 11-én benyújtotta a Román
Találmányi és Védjegyhivatalhoz (OSIM) a Népi Mozgalom védjegy-bejegyeztetési kérelmét. A hivatalos álláspont szerint a mozgalomhoz kapcsolódó területek az oktatás, nevelés, szórakozás, tudományos és technológiai szolgáltatások, számítógép-építés, jogi, személyes és szociális szolgáltatások. A Népi Mozgalom egyes vélemények szerint amolyan „mentőcsónak” lehet a PDL számára, a párt népszerűségét ugyanis igencsak megtépázták a kormányerőként meghozott megszorító intézkedések. Számos vélemény hangzott el arról, hogy mind a párt nevét, mind logóját, mind alapszínét módosítani kell a jövő évi választásokig.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.