2011. szeptember 08., 13:402011. szeptember 08., 13:40
Voinescu a Gândul című lapnak elmondta: „nagyon esélyesnek” tartja Leonard Orbant az európai uniós forrásokat kezelő miniszteri tisztség elfoglalására.
A PDL-politikus szerint elsősorban az szól Orban mellett, hogy „nagyon jó a kapcsolatteremtő képessége” Brüsszellel és „ismeri az EU bonyolult bürokráciáját”.
Leonard Orban jelenleg az államelnöki hivatal európai ügyekkel megbízott tanácsosa, korábban az Európai Unió többnyelvűségért felelős biztosa volt.
Az európai alapokat kezelő miniszteri tisztség létrehozása idén júniusban merült fel a kormánykoalícióban.
Sever Voinescu azt is bejelentette: nemsokára „jelentős frissítés” történik az államtitkárok és a kormányhivatalok vezetőinek szintjén. Voinescu szerint „vannak miniszterek is, akik elfáradtak”, de kerülte a megnevezésüket, és arról sem nyilatkozott, hogy a minisztereket is érintik majd a változások.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.