Pénzmosás, sikkasztás és érdekellentét gyanújával indított bűnvádi eljárást a bukaresti főügyészség a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) finanszírozása kapcsán.
2017. február 12., 17:322017. február 12., 17:32
2017. február 12., 18:042017. február 12., 18:04
A nyomozó hatóság szerint a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgálják, és ismeretlen tettes ellen folyik eljárás. A főügyészség hétvégi közleménye szerint az ügycsomót az Állandó Választási Hatóság (AEP) jelentése alapján nyitották meg, amelyben felmerül a gyanú, hogy illegális pártfinanszírozáshoz jutott az ellenzéki alakulat.
Nicuşor Dan, az USR elnöke meglepődve vett tudomást az ügyészek eljárásáról. A politikus úgy reagált, senki nem értesítette őket a vizsgálatról, és magyarázatot fog kérni az ügyészségtől, de párttársaival együtt közreműködnek a nyomozó hatósággal az ügy tisztázása érdekében. „A sikkasztás közpénzekre és köztisztviselőkre vonatkozik. Nyilvánvalóan ez nem áll fenn az USR-nél. A pénzmosás pedig bűntények során szerzett pénzekre vonatkozik, ami abszurd. Magyarázatot kérünk az ügyészségtől. Mi egy korábbi sajtótájékoztatón minden vádra válaszoltunk, ami nyilvánosságot kapott\" – idézte az Agerpres hírügynökség Dant, aki leszögezte: pártja nem szegte meg a törvényeket.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!