
Ponta megtiszteltetésnek nevezte, hogy támogathatja Grindeanut
Fotó: Mediafax
Sorin Grindeanu miniszterelnök Victor Pontát nevezte ki a kormány főtitkárának; az erről szóló határozat pénteken jelent meg a Hivatalos Közlönyben. A volt kormányfő közölte, Grindeanu segítséget kért tőle, ő pedig hozzá akar járulni a „Dragnea által megtorpedózott kormány felszínen tartásához".
2017. június 16., 20:032017. június 16., 20:03
2017. június 16., 22:102017. június 16., 22:10
Az Agerpres hírügynökség szerint a miniszterelnök egy korábbi, ugyancsak pénteken megjelent határozatával felmentette kormányfőtitkári tisztségéből Mihai Busuiucot, teendőit Alexandru Mihai Ghigiu vette át.
Mihai Busuioc eddigi főtitkár nem volt hajlandó saját leváltását ellenjegyezni és megjelentetni a Hivatalos Közlönyben, ezzel gyakorlatilag megakadályozva a rendelet hatályba lépését. Grindeanunak az akadályt végül úgy sikerült elhárítania, hogy ideiglenesen egy államtitkárra ruházta át a főtitkár hatáskörét, aki Busuioc helyett aláírta a leváltásokról és kinevezésekről szóló kormányfői rendeleteket.
A Hivatalos Közlöny „visszaszerzése" után Grindeanu azonnal továbbította az őt eltávolítani próbáló szociáldemokrata (PSD) pártelnök, Liviu Dragnea leghűségesebb embereinek – Sevil Shhaideh kormányfőhelyettesnek és Carmen Dan belügyminiszternek – a lemondását az elnöki hivatal felé. Mivel kormánya valamennyi minisztere beterjesztette lemondását Augustin Jianu távközlési miniszter kivételével, a két megüresedő tisztség ideiglenes átvételére Jianut és saját magát javasolta az államfőnek. A többi miniszter lemondásának hatályba léptetésével Grindeanu akár két hetet is kivárhat, így biztosítva azt, hogy Romániának működő kormánya legyen.
– jelentette ki péntek esti első, a Grindeanu-kabinet főtitkári minőségében tartott sajtóértekezletén Victor Ponta. A Dragnea által félreállított, a jelenlegi pártvezetéssel nyílt konfliktusban álló szociáldemokrata politikus bevallotta, nem tartozott leghőbb politikai ambíciói közé ennek a tisztségnek a megszerzése, de Grindeanu segítséget kért tőle, és hozzá akar járulni a „Dragnea által megtorpedózott kormány felszínen tartásához".
Ponta megtiszteltetésnek nevezte, hogy támogathatja Grindeanut, aki szerinte tisztességes ember, „mint minden bánsági". „Grindeanu tisztességes tervekkel rendelkezik mind az ország, mind a PSD jövőjét illetően, ha a PSD még egyáltalán akar bármilyen jövőt" – idézte az MTI Pontát. A volt kormányfő elismerte: ideiglenesnek tekinti megbízatását, amely szerinte akkor is eltarthat néhány hétig, ha a PSD-nek sikerül a jövő héten beterjesztendő bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatnia a Grindeanu-kormányt.
Ponta azonban kétségét fejezte ki ezzel kapcsolatban, azt állítva, hogy sok szociáldemokrata párttársa elégedetlen azzal, ahogyan Dragnea a párt saját, alig fél éve beiktatott kormányát most el akarja távolítani. Az új kormányfőtitkár elmondta, ő és Grindeanu beszélnek a PSD parlamenti képviselőivel és arra biztatják a hnatyákat, ne szavazzák meg a bizalmatlansági indítványt.
„Megmagyarázunk nekik egy dolgot: ne írják be nevüket a történelembe a bizalmatlansági indítvány megszavazásával, mert eddig egyetlen párt sem volt a történelemben, amely megszavazott volna egy olyan bizalmatlansági indítványt, amelyet saját kormánya ellen nyújtottak be. A párt vezetésével Sorin Grindeanu egyeztet és biztos vagyok abban, hogy lehet a közérdeknek megfelelő racionális megoldást találni" – jelentette ki Ponta a kormányhivatalban tartott sajtóértekezletén.
Ponta egyébként a kormányfőtitkári tisztség elvállalásával azt kockáztatja, hogy kipenderítik a korábban általa vezetett szociáldemokrata alakulatból. Adrian Dobre, a PSD szóvivője Victor Ponta kinevezése kapcsán elmondta, a párt végrehajtó bizottságának döntése egyértelmű: azokat, akik egy olyan kormánynak a tagjai, amelytől megvonták a politikai bizalmat és ezáltal „törvénytelenné vált", kizárják az alakulat soraiból. A szociálliberális koalíció szerdán készül bizalmatlansági indítványt megszavazni a parlamentben saját volt kormánya ellen, hogy eltávolítsa Grindeanut a miniszterelnöki tisztségből.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
szóljon hozzá!