
Fotó: Kocsis B. János
A bukaresti legfelsőbb bíróság visszaküldte az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnek (DNA) azt a dossziét, amelyben a vádhatóság vádat emelt több, korábban magas rangú politikus, köztük Markó Attila egykori államtitkár ellen. Az RMDSZ hevesen bírálja a vádhatóságot.
2017. március 08., 14:562017. március 08., 14:56
2017. március 08., 19:552017. március 08., 19:55
A bíróság arra hivatkozva küldte vissza a vádhatóságnak a dossziét, hogy a vádemelés szabálytalanul történt. Az ügyben az országos restitúciós bizottság volt tagjait – köztük Markó Attilát – vádolták meg azzal, hogy magas kárpótlásról döntöttek törvénytelenül egy üzletember számára.
A bíróság döntését az RMDSZ hozta nyilvánosságra szerdán. Porcsalmi Bálint, a szövetség ügyvezető elnöke úgy kommentálta a történteket, hogy karaktergyilkosság történik Romániában a korrupcióellenes harc leple alatt, amit szerinte a legfelsőbb bíróság döntése is bizonyít. Az alakulat második embere hozzátette: Markó Attilát az elmúlt évben jogtalanul vádolták, hiszen az ügyészség által összeállított akta „nem meríti ki a vádemeléshez szükséges jogi érvelés minimális elvárásait\".
„Ez azt jelenti gyakorlatilag, hogy Markó Attilát az elmúlt évben és az előző években is jogtalanul vádolták. Ki fogja felelősségre vonni az Országos Korrupcióellenes Ügyészséget, azért mert emberek életét és karrierjét forgatja fel, lehetetleníti el?!\" − idézi az RMDSZ hírlevele Porcsalmit. Márton Árpád, az RMDSZ parlamenti képviselője szerint a szövetség nem vonja kétségbe a korrupcióellenes harc létjogosultságát és szükségességét Romániában, „de nem szabad, hogy a felületesség, a fölösleges meghurcoltatások részét képezzék ennek a folyamatnak\".
Az MTI emlékeztet, hogy a DNA az ügyben korábban vádat emelt többek között Ioan Oltean volt parlamenti képviselő ellen, aki az azóta a Nemzeti Liberális Pártba (PNL) beolvadt egykori Demokrata Liberális Párt (PDL) egyik meghatározó tagja volt. Az ügyészek szerint a restitúciós hatóság által megbízott szakértő a valós piaci értékéhez képest nagyságrendekkel túlértékelt egy telket, a restitúciós bizottság tagjai pedig ezt a jelentést elfogadva döntöttek a kárpótlás megítéléséről, aminek nyomán az ügyészek szerint 100 millió lej kárt okoztak a román államnak.
Markó Attilát – aki az RMDSZ parlamenti képviselője is volt – 2014-ben jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték amiatt, hogy az egyik illetékes restitúciós testület tagjaként a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének a visszaszolgáltatásáról döntött az Erdélyi Református Egyházkerület javára. A bírósági döntés nyomán az ingatlan visszakerült a helyi önkormányzat tulajdonába, amit a magyar pártok és egyházak egyöntetűen veszélyes precedensnek neveztek, hiszen egy újraállamosítási folyamatot indíthat el.
Az RMDSZ volt képviselőjének a letartóztatását kétszer is kérte az ügyészség a parlamenttől, de másodszor már okafogyottá vált a kérelemről való döntés, mert időközben Magyarországra távozott, és ismeretlen helyen tartózkodik. A mostani ügyben is már a távollétében emeltek ellene vádat, tavaly. Az egyik hasonló restitúciós ügyben, amelyben szintén kérték a letartóztatását, az ügyészség később ejtette az ellene megfogalmazott vádat, mert Markó Attila részt sem vett a bizottság azon ülésén, amelyen az ügyészség szerint szintén vitatott kárpótlásról döntöttek.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
szóljon hozzá!