2010. július 07., 12:362010. július 07., 12:36
Csendőrök távolították el azt a mintegy tizenöt magyar és román Greenpeace-aktivistát, aki szerda reggel a verespataki ciánis aranykitermelés beindításában érdekelt kanadai-román tőkével működő Roşia Montana Gold Corporation (RMGC) bukaresti székhelyének bejáratához láncolta magát.
A nemzetközi zöldszervezet tagjai reggel mintegy fél nyolc tájban láncolták magukat a bejárathoz, a bányaprojekt ellen tiltakozva. A tüntetők a székhely blokádjával a bányászati tevékenység betiltását szerették volna elérni. Az akcióhoz később néhány helybéli lakos is csatlakozott.
A tüntetők szerint a székhely blokádjával Verespatak számára nyernek időt, hiszen „ha az RMGC alkalmazottai bejutnak munkahelyükre, Verespatak lerombolásáért dolgoznak, ezért minden egyes perc, amíg nem dolgoznak, nyereség Verespatak számára.” Arra is felhívták a figyelmet, hogy az RMGC még sohasem foglalkozott bányászattal, a verespataki lenne az első ilyen beruházás. A Greenpeace szerint az anyacég Gabriel Resources, amely kanadai vállalatként határozza meg magát, csupán egy, a brit Jersey szigetén bejegyzett fiókcég. A csendőrség kiszállt a helyszínre, majd fél tízkor a rendfenntartók őrizetbe vették a környezetvédőket, és előállították őket. Később szabadon engedték őket, de ötszáztól ötezer lejig terjedő bírságot róttak ki rájuk.
A Greenpeace romániai koordinátora, Crisanta Lungu szerint a hatósági eljárás során nem került sor erőszak alkalmazására. Leszögezte ugyanakkor, hogy a Greenpeace folytatja a tiltakozó akciókat, és minden lehetséges eszközzel megpróbálja megakadályozni a bányászati kitermelés beindítását Verespatakon. „A negyedik területrendezési engedély semmissé nyilvánítását is kértük, mivel az lehetővé tenné, tönkretegyenek hogy egy kulturális, történelmi és régészeti szempontból is európai szinten kiemelt fontosságú vidéket. Jelenleg a bírósági ítéletre várunk” - közölte Lungu, emlékeztetve, hogy a korábban a helyi hatóságok által kibocsátott engedélyeket már megsemmisítette a bíróság. Emellett a művelődési tárca bevonásával elindult az a folyamat, amelynek révén szeretnék elérni, hogy Verespatak az UNESCO Világörökség programjának részévé váljon.
A Greenpeace közleményben tudatta, hogy mindenféle bányászati projektet ellenez Verespatakon, és a fenntartható fejlődésen és a turizmuson alapuló jövőt képzel el a vidék számára. Emellett felszólítják a román kormányt, vegye figyelembe a ciános kitermelés betiltására vonatkozó európai parlamenti ajánlást, valamint az olyan országok – Magyarország, Csehország, Németország, Görögország, Argentína – példáját, amelyek már betiltották a ciántechnológiás nemesfémbányászatot.
A környezetvédők esélyeit ronthatja, hogy – mint arról beszámoltunk – az Európai Parlamentben Tőkés László alelnök és Áder János fideszes képviselő javaslatára elfogadott ajánlat ellenére az Európai Bizottság (EB) nem tartja megalapozottnak a ciános kitermelésre vonatkozó aggodalmakat. Janez Potocnik, az EB környezetvédelmi biztosa keddi nyilatkozata szerint sem környezetvédelmi, sem egészségügyi szempontok nem indokolják a tiltást. Magyarország a 2000-ben a nagybányai Minaur bányatársaság zagytározójából a Tiszába került cián okozta környezeti katasztrófa miatt ellenzi a verespataki beruházást, legutóbb a Bukarestbe látogató Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is a bányaprojekt beindítása ellen foglalt állást. A román kormány fő erejét adó demokrata-Liberális Párt vezetői azonban eddigi nyilatkozataik alapján támogatják a beruházás tervét, Borbély László RMDSZ-es környezetvédelmi miniszter pedig arról beszélt: amennyiben meggyőződik róla, hogy a tervezett befektetés „százegy százalékban” biztonságos és megfelel a törvényes előírásoknak, nem akadályozható meg a kitermelés beindítása.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).