Drónveszély. Az Ukrajna ellen indított orosz katonai drónok rendszeresen berepülnek Románia légterébe
Fotó: Wikipédia
Ismeretlen, kis méretű tárgy repült be Románia légterébe csütörtökön este – közölte a védelmi minisztérium.
2024. december 27., 10:272024. december 27., 10:27
A beszámoló szerint a tárgyat – ami vélhetően egy orosz harci drón lehetett – csütörtökön este 9 óra 4 perckor észlelték a Tulcea megyei Chilia Veche településtől 15 kilométerre keleti irányban, miközben a román légtér felé tartott.
Ezt követően azonnal elrendelték a szükséges óvintézkedéseket,
A tárgy 9 óra 9 perckor tűnt el a radarképernyőkről, amikor már hat kilométeres mélységben behatolt az ország légterébe.
A védelmi tárca szerint nincs arra utaló jel, hogy az eszköz román területen zuhant volna le, a lakosság részéről sem érkezett ilyen beszámoló.
A intézmény szerint „a Légirendészeti Harci Szolgálat erői és eszközei, mind a román hadsereg, mind a NATO-országok által az ország területére telepített erők és eszközök folyamatosan ellenőrzik Románia légterét és a hozzá közeli területeket, és bármikor készen állnak cselekedni, a felelősségi területen kialakult helyzetektől függően”.
Mint arról beszámoltunk,
Ennek részeként sorozatos dróntámadásokat intéz a dunai ukrán kikötővárosok ellen, ennek nyomán legalább négy alkalommal zuhantak le lelőtt drónok román területen.
Emiatt Tulcea megye határ menti övezetében repülési tilalmat rendeltek el, és ideiglenes tábori óvóhelyeket építettek.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
szóljon hozzá!