
Fotó: MAI
Nem létezik a koronavírus-járvánnyal foglalkozó munkacsoport által készített, hivatalos tanulmány a járvány alakulásáról, amelyet az országos katasztrófavédelmi bizottság tudomására hoztak volna, és amelyből az derülne ki, hogy Romániában szeptembertől ismét szükségállapotot hirdetnek ki – jelentette ki hétfőn Marcel Vela belügyminiszter.
2020. július 20., 14:492020. július 20., 14:49
2020. július 20., 14:522020. július 20., 14:52
„Úgy látom, néhány napja egy tanulmány létezéséről beszélnek. Tisztázzuk: nem létezik hivatalos tanulmány, amelyet a munkacsoport készített, és az országos katasztrófavédelmi bizottság tudomására hozta volna” – szögezte le az Agerpres szerint a belügyminiszter, akit arról kérdeztek az újságírók, mi a véleménye a sajtóban megjelent cikkről, amely értelmében Romániában szeptemberben ismét szükségállapotot hirdethetnek ki. Emlékeztetett:
Vela arra kérte a lakosságot, hogy ne vegyen figyelembe „riasztó”, különböző intézetek vagy egyetemek kutatásaira hivatkozó híreket.
A belügyminiszter ugyanakkor kijelentette: vannak még üres betegágyak az intenzív terápiás osztályokon a Covid-19-ben szenvedő páciensek számára. A belügyminisztertől azt kérdezte egy újságíró, igaz-e, hogy nincs több üres betegágy az intenzív terápiás részlegeken. „Nem tudom, ki mondta ezt önnek. Vannak helyek az intenzíven. Ki mondta, hogy nincsenek?” – felelte Vela.
Ugyanakkor Raed Arafat, az országos katasztrófavédelem vezetője hozzáfűzte:
„Más a szükségállapot, és más a helyzet most. A szükségállapotban más kórházba kihelyezett orvosok is dolgoztak, hogy erősítsék a Covid-kórházakat. Egy részük már visszatért a saját munkahelyére. Vannak betegágyak” – jelentette ki Raed Arafat. Azt is hozzátette: szükség esetén a COVID-19-ben szenvedő betegeket átszállítják más város kórházába.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
szóljon hozzá!