Hirdetés

Végleg elvetett 13-as, elfogadott 14-es rendelet

Döntéshozó kamaraként elvetette a képviselőház is a Btk. módosításáról szóló 13-as sürgősségi kormányrendeletet, egyben elfogadta a 13-ast hatályon kívül helyező 14-es rendeletet.

Balogh Levente

2017. február 21., 17:232017. február 21., 17:23

2017. február 21., 17:242017. február 21., 17:24

A büntető törvénykönyvet módosító 13-as kormányrendelet elutasításáról szóló törvényt és a 13-as rendeletet hatályon kívül helyező 14-es sürgősségi rendeletet jóváhagyó jogszabályt is megszavazta kedden a képviselőház. Előbbit 291 támogató vokssal, három tartózkodás mellett, utóbbit 292 szavazattal és két tartózkodással szavazták meg.

Az alsóház jogi bizottsága délelőtti ülésén döntött arról, hogy elutasításra javasolja a 13-as rendeletet, az ülésen ugyanakkor három bizottsági tag tartózkodott. Az ALDE szerint fölösleges olyan jogszabály elutasításáról szavazni, amelyet már hatályon kívül helyeztek. A rendelet kidolgozója, Florin Iordache volt igazságügy-miniszter viszont megszavazta annak elvetését.
Mivel ebben a kérdéskörben az alsóház a döntéshozó kamara – a szenátus már megszavazta a két jogszabályt – a törvények Hivatalos Közlönyben való megjelenést követően hatályba léphetnek.

A voksolás után Raluca Turcan, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke jóvátehetetlen hibának nevezte a 13-as rendelet elfogadását, és lemondásra szólította fel a kormányt. Mint ismeretes, a január 31-én este, előzetes bejelentés nélkül elfogadott rendeletet, amely csökkentette volna a hivatali visszaélés büntetését, és legalább 200 000 lej összegű károkozáshoz kötötte volna annak bűncselekményként való besorolását, az óriási bel- és külföldi felháborodás, a több százezres utcai tüntetések nyomán a 14-es számú sürgősségi rendelettel hatályon kívül helyezte a kormány. Ezt hagyta most hivatalosan jóvá a parlament.

Az ellenzék azonban attól tart, hogy amennyiben a 14-es rendelet ellen hivatali visszaélés miatt elítélt személyek által benyújtott kereseteknek helyt adnak az illetékes bíróságok, a 13-as mégis hatályba léphet, ezért kikövetelték, hogy a parlament tűzze napirendre annak hivatalos elutasítását. Ezt a szenátus parázs vita után hétfőn megtette, és hamarosan a képviselőház is voksolhat a rendelet elutasításáról.

Szintén kedden az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) beidézte kihallgatásra Teodor Meleșcanu külügyminisztert is azon vizsgálat keretében, amely a rendelet elfogadásának körülményeit firtatja. Meleșcanu szerint szerepe a rendelet kidolgozásában az volt, hogy bizonyos, az EU által előirányzott előírásokat is belefoglalt.

Birchall–Klemm-találkozó
A korrupcióellenes küzdelemről tárgyalt egymással tegnap Hans Klemm amerikai nagykövet és Ana Birchall ügyvivő igazságügy-miniszter. Birchall biztosította a diplomatát, hogy a kormány feltétel nélkül támogatja a korrupcióellenes küzdelmet, egyben felhívta a figyelmet: fenn kell tartani az egyensúlyt az igazságszolgáltatás hatékonysága és az emberi jogok tiszteletben tartása között.

Eközben Victor Ponta volt miniszterelnök, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) korábbi elnöke bírálta a kormánypártokat a 13-as rendelet körüli zűrzavar miatt.

Ponta a România TV-nek nyilatkozva úgy vélekedett, az egyik legfőbb probléma az, hogy igazából senki sem vállalta a felelősséget a rendelet miatt, az ugyanis nehezen hihető, hogy kizárólag a botrány miatt lemondott volt igazságügy-miniszter, Florin Iordache kezdeményezése volt.

Ezért Liviu Dragnea PSD-elnöknek, Călin Popescu Tăriceanunak, a koalíciós partner Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) vezetőjének és Sorin Grindeanu kormányfőnek kellett volna kiállnia, hogy fényes nappal elmondja, miért volt szükséges.

A második hiba az volt, hogy nem magyarázták el világosan, miről is szólt a rendelet. Úgy vélte: egy jó és helyes ötletből katasztrófa lett, mivel nem figyeltek oda, így aztán úgy tűnt, hogy a PSD az este elfogadott rendelettel a tolvajokat akarja megmenteni. Egyben – arra utalva, hogy Sorin Grindeanu mellett Klaus Johannis államfő és Liviu Dragnea is bele akar szólni az ország vezetésébe – megjegyezte: egy olyan repülő, amelyet egyszerre hárman akarnak irányítani, előbb-utóbb lezuhan.

Ponta arra a következtetésre jutott, hogy ezek után a „jelenlegi kormánynak aligha van már esélye arra, hogy bármiről is meggyőzze az embereket\". Megjegyezte: ő már nem tagja a párt vezetésének, nem kérték ki véleményét, de „nem mindegy\" számára, mi történik a PSD-vel.
A Hotnews.ro hírportál tegnap arról számolt be, hogy Ponta találkozóra hívta Brassóba egykori kormánya volt minisztereit: a jobboldali lap ezt is azzal hozta összefüggésbe, hogy rendkívül „hűvös\" Ponta kapcsolata utódjával, a pártot lemondása óta vezető Liviu Dragneával, és most már a jelenlegi pártelnök és miniszterelnök között is „törésvonalak\" alakultak ki.

Dragnea szerdára hívta össze a PSD végrehajtó bizottságát, ahol egyebek mellett a pártvezetés döntéseit korábban megkérdőjelező Mihai Chirica jászvásári polgármester elleni esetleges szankciókról készülnek dönteni. Közben egyébként a szenátus jogi bizottsága napirendre tűzte a kormány által kezdeményezett törvénytervezetet a részleges közkegyelemről, amelyet a kabinet a börtönök túlzsúfoltságára hivatkozva dolgozott ki, de amely a bírálók szerint a kormánypártok elítélt politikusainak rövidítené le a büntetését.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés