
880 millió lejt a megyei és községi utak finanszírozására fordítanak
Fotó: László Ildikó
A 2026-os költségvetés tervezetében a helyi közösségek fejlesztésére több mint 86,4 milliárd lejt irányoznak elő, 7,4 milliárd lejjel többet, mint 2025-ben, és ez az eddigi legnagyobb összeg, amit a helyi önkormányzatok támogatására szánnak – tájékoztatott kedden a pénzügyminisztérium.
2026. március 10., 20:302026. március 10., 20:30
A közlemény szerint a források mintegy kétharmadát uniós alapokból biztosítják, amelyeket helyi és regionális beruházásokra fordítanak, biztosítva a szükséges társfinanszírozást és a projektek folytonosságát.
Emellett 3,8 milliárd lejt különítenek el a helyi költségvetések kiegészítésére, valamint 915,6 millió lejt a tandíjmentes, akkreditált magán- és felekezeti oktatás támogatására – írja az Agerpres.
A személyi jövedelemadóból származó bevételek elosztása törvényben rögzített arányok alapján történik: 15 százalék a megyékhez, 63 százalék a megyei jogú városokhoz, városokhoz és községekhez, 14 százalék az országos kiegyenlítési alapba, 6 százalék fölött a megyei tanácsok rendelkeznek, 2 százalék pedig kulturális intézményekhez kerül – olvasható a közleményben.
A pénzügyminisztérium honlapján közzétett jogszabályjavaslat szerint a közlekedési minisztérium 42,03 milliárd lejes költségvetési előirányzattal számol (-3,66 százalék), a kötelezettségvállalási előirányzatok pedig 109,98 milliárd lejre csökkennek (-4,83 százalék). A munkaügyi minisztérium költségvetési előirányzata 91,8 milliárd lej (-7,51 százalék), a kötelezettségvállalási kerete 92,47 milliárd lej (-7,3 százalék).
Csökken a költségvetési előirányzat a külügyminisztériumnál (1,6 milliárd lej, -5,14 százalék), a fejlesztési minisztériumnál (22,84 milliárd lej, -20,98 százalék) és az egészségügyi minisztériumnál (22,78 milliárd lej, -12,87 százalék), ugyanakkor ezeknél az intézményeknél a kötelezettségvállalási keret nő: a külügynél 1,83 milliárd lejre (+12,76 százalék), a fejlesztési tárcánál 39,23 milliárd lejre (+67,14 százalék), az egészségügynél pedig 31,1 milliárd lejre (+32,53 százalék).
A belügyminisztérium költségvetési előirányzata 35,76 milliárd lej (+3,8 százalék), a mezőgazdasági minisztériumé 27,73 milliárd lej (+5,1 százalék), a védelmi tárcáé 49,37 milliárd lej (+16,49 százalék), az oktatási minisztériumé 64,79 milliárd lej (+5,78 százalék), míg az európai projektek és beruházások minisztériumáé 12,63 milliárd lej (+72,33 százalék). A pénzügyminisztérium költségvetési előirányzata 12,17 milliárd lej (+9,38 százalék).
Az elnöki hivatal költségvetési előirányzata 103,47 millió lej (+73,83 százalék). A szenátus 259,9 millió lejes (+2,08 százalék), a képviselőház pedig 578,9 millió lejes (+3,57 százalék) költségvetési előirányzattal számol.
A 2026-os állami költségvetés tervezete 127,7 milliárd lejes, GDP-arányosan 6,2 százalékos deficitre épít - derül ki a pénzügyminisztérium honlapján kedden közzétett jogszabályjavaslatból, amely szerint 2027-re a GDP 5,1 százalékára csökken a deficit.

A koalíció nézeteltérések miatt bő három hónap késéssel kedden nyilvánosságra hozta a pénzügyminisztérium a 2026-os évi állami költségvetés tervezetét.
A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.
„Elkelt” minden idők legnagyobb romániai hatoslottó-nyereménye – tudatta a csütörtök esti húzást követően az Országos Lottótársaság.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Több mint 8200 állást hirdetett a magánegészségügy Romániában, az állami rendszer munkaerőhiánnyal küzd továbbra is.
Az amerikai Shield AI cég képviselői megbeszélést folytattak a román belügyminisztérium képviselőivel a mesterséges intelligenciával irányított autonóm drónok kereső-mentő műveletekben való felhasználásáról.
Készültségben vannak a Konstanca megyei hatóságok, miután lakossági bejelentés érkezett egy Costinești-nél talált drónról – tájékoztatott csütörtökön Adrian Picoiu prefektus.
A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.
A Duna alacsony vízállása miatt csütörtökön reggel megkezdődött a cernavodai atomerőmű lekapcsolása az országos villamosenergia-hálózatról.
Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a cernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.
Szerdán újraindult az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) korábban kibertámadás miatt leállt e-Terra informatikai rendszere – közölte szerdán a kormány.
szóljon hozzá!