A hírügynökség beszámolójában arról írt, hogy Boc tegnapi, bukaresti sajtótájékoztatóján közölte: bár a párt már kijelölte, kit indít a főpolgármesteri tisztségért, a választási stratégia miatt csak ma jelentik be hivatalosan, kiről van szó. Arra a kérdésre, ki irányítja majd az országos kampányt, Boc közölte: a csapat összetétele ugyanaz, amit már korábban bejelentettek, azaz Vasile Blaga és Gheorghe Flutur. Arra a fölvetésre viszont, hogy Blaga esetleges főpolgármester-jelölti minőségében saját kampányát is irányítja majd, így válaszolt: „Blagának saját kampányfőnöke lesz, ugyanúgy, ahogy az összes többi jelöltnek is”. A bukaresti sajtóorgánumok úgy értelmezték, hogy Boc ezen kijelentésével véletlenül fölfedte a jelölt nevét.
Közben a Szociáldemokrata Párton (PSD) belül is új jelölt neve merült föl, és itt is a párt országos kampányfőnökéről van szó. Miron Mitrea tegnap nem zárta ki, hogy indul, amennyiben erre felkérést kap és a párt is támogatja. Mitrea esetleges jelöltségét Marian Vanghelie, a PSD bukaresti szervezetének elnöke sem cáfolta, annak ellenére, hogy korábban őt emlegették a jelöltség várományosaként. Az ügy kapcsán egyébként nyilatkozatháború alakult ki Vanghelie és Ion Iliescu, a párt tiszteletbeli elnöke között, Vanghelie ugyanis leszögezte, nem tűrik el, hogy Iliescu vagy bárki más ráerőszakolja saját támogatottját a pártra. A kijelentésre Iliescu úgy reagált: az ostobaságokat nem szokás kommentálni.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).