
A tüntetők azt üzenik Liviu Dragnea PSD-elnöknek, hogy látogassa sűrűbben a fogorvost, „ha már lop”
Újabb kormányellenes tüntetések zajlanak Bukarestben és az ország más városaiban vasárnap este, sorozatban immár harmadik napja.
2018. augusztus 12., 21:152018. augusztus 12., 21:15
2018. augusztus 12., 21:362018. augusztus 12., 21:36
A fővárosi Győzelem (Victoriei) téren néhány ezren gyűltek össze 21 óráig, az Agerpres hírügynökség tudósítása szerint a tüntetők között sok a kisgyermekes szülő.
Az egyik demonstráló egy fehér óriászászlót lenget, rajta az ország térképével és az 1989. december felirattal. Mások román, EU-s, NATO-, amerikai, brit vagy kanadai zászlót vittek magukkal, és dobokkal, vuvuzelákkal is fel vannak szerelkezve. Többek között azt skandálják, hogy „PSD, a vörös pestis”, „Mondjatok le!”, „Tolvajok!”
A Győzelem tér körül csendőrök, rendőrök és rohammentősök vannak. Kormányellenes tüntetések zajlanak az ország több más városában is: Nagyszebenben több mint ezren, Kolozsváron, Jászvásáron és Brassóban több százan vonultak utcára vasárnap este.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
szóljon hozzá!