
Képünk illusztráció
Fotó: Orbán Orsolya
Románia továbbra is az első helyen áll az európai közúti halálozási statisztikákban: egymillió lakosra 77 halálos áldozat jut, ami csaknem kétszerese az uniós átlagnak – derül ki az elmúlt tíz év hivatalos adatainak elemzéséből.
2026. február 02., 14:582026. február 02., 14:58
A Közlekedésbiztonsági Koalíció nevű szervezet hétfőn a rendőrség közlekedésbiztonsági jelentésére hivatkozva megállapította: Románia annak ellenére vezeti a negatív rangsort, hogy az utóbbi években csökkent a súlyos közlekedési balesetek száma.
Az Agerpres hírügynökség által ismertetett adatok szerint
míg 2015-ben 1611 esetet, 2024-ben már 3632 esetet regisztráltak. A 45–64 éves korosztályban ugyanebben az időszakban a balesetek száma 7036-ról 10 355-re emelkedett.
A Közlekedésbiztonsági Koalíció hangsúlyozta:
Példaként említették, hogy a múlt év első kilenc hónapjában a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb/RCA) alapján több mint 360 ezer kárigényt fizettek ki közúti balesetek miatt. Ez 16 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest, ami azt mutatja, hogy a közlekedési balesetek gyakorisága továbbra is magas.
A Közlekedésbiztonsági Koalíció képviselői szerint a súlyos balesetek számának csökkenése kedvező jel, de a közlekedésbiztonság problémája nincs megoldva. A szervezet ezért nyilvános felhívást intézett az intézményekhez, a vállalatokhoz és a civil társadalomhoz, hogy kapcsolódjanak be az Országos Közlekedésbiztonsági Hét programjaiba.

Románia tartósan a legtöbb halálos balesetet szállító országok között szerepel az Európai Unióban.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kitart a parlamentben tartandó bizalmi szavazásig, még akkor is, ha jelenleg nem rendelkezik a szükséges 233 szavazattal – jelentette kedden Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
A bukaresti törvényszék egyik bírája elutasította kedden a Călin Georgescu előzetes letartóztatására vonatkozó ügyészségi indítványt, és 60 napos hatósági felügyeletet rendelt el a volt államfőjelölttel szemben.
Călin Georgescu „küldetése” többek között George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének „leleplezése” volt – legalábbis ez derül ki egy kedden kiszivárogtatott hangfelvétel leiratából.
Az AUR képviselői nem vesznek részt a kijelölt miniszterelnök, Siegfried Mureșan által javasolt kormányról szóló bizalmi szavazáson, mivel a PSD is bejelentette, hogy nem támogatja az új kormányt – jelentette ki Dan Tănasă, az AUR képviselője hétfőn.
29 házkutatást és 30 előállítási parancsot hajtott végre a rendőrség kedden azon büntetőügy keretében, amely a szeptember 15-i, a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren szervezett tüntetés során bekövetkezett erőszakos incidensekkel kapcsolatos.
Akár két éven belül létrejöhet egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) alkotta kormány – jelentette ki Sorin Grindeanu, a PSD elnöke.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Négymillió zárjegy nélküli cigarettát talált az ANAF a román–magyar határ közelében, a becsült adókötelezettség meghaladja a 3,7 millió lejt. Az év első nyolc hónapjában a román rendőrség 65 millió szállat foglalt le különböző cigarettaszállítmányokban.
A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják – közölte az Agerpres.
szóljon hozzá!