
Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter ellen emelt vádat az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), amely hivatali visszaéléssel vádolja a politikust.
2016. május 11., 19:292016. május 11., 19:29
2016. május 11., 20:292016. május 11., 20:29
A tavaly novemberben lemondott Victor Ponta volt miniszterelnök egykori kormányának tagját – aki jelenleg szenátor – azzal gyanúsítják, hogy tavaly júliusban belügyminiszterként elrendelte egy Audi A8-as személygépkocsi vásárlását a belügyi titkosszolgálat műveleti keretéből.
Az ügyészség szerint Oprea a törvényes előírások megsértésével 400 ezer lejnyi költségvetés-kiegészítést hagyott jóvá a belügyminisztérium titkosszolgálatának műveleti kerete számára, hogy abból a közméltóságok védelmét szolgáló gépkocsit vásároljanak. A vádhatóság szerint az így beszerzett luxusautót kizárólag Oprea használta 2015 júliusa és októbere között. Az ügyben a belügyi titkosszolgálat volt vezetője ellen is vádat emeltek, és hivatali visszaélésben való bűnrészességgel, valamint hűtlen kezeléssel vádolják.
Oprea ellen egy másik ügyben is vizsgálódnak, amelyben szintén érintett a szóban forgó személygépkocsi. Az ügyészség szerint a volt miniszter indokolatlanul használta több ezer alkalommal a rendőri felvezetést, amire azt követően derült fény, hogy tavaly októberben a konvoját felvezető rendőrök egyike közlekedési balesetben életét vesztette.
Oprea márciusig a Románia Haladásáért Országos Szövetséget (UNPR) vezette – a pártelnöki tisztségről lemondott, miután kiderült, hogy két ügyben is bűnvádi eljárás indult ellene.
Tankönyvek nélkül kezdik a kilencedikes diákok a középiskolát hétfőn Romániában. Az oktatási miniszter elektronikus változatokkal „vigasztalja őket”, miközben arról is beszélt, mely tantárgyak esetében a legerőteljesebb a pedagógushiány.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
szóljon hozzá!