
Emberiesség elleni bűncselekményekért húsz év börtönbüntetésre ítélte a bukaresti táblabíróság Ion Ficiort, a Duna-deltában felállított peripravai munkatábor egykori parancsnokát, akit több mint száz politikai fogoly haláláért tartanak felelősnek.
2016. március 30., 14:442016. március 30., 14:44
2016. március 30., 15:062016. március 30., 15:06
A szerdán kihirdetett ítélet nem jogerős, az ellen fellebbezést lehet benyújtani a legfelsőbb bíróságon.
Az ítélet kapcsán az MTI emlékeztet, hogy Peripraván főleg a rendszer által ellenforradalmároknak tartott elítélteket, közöttük erdélyi ötvenhatosokat tartottak fogva, például Páskándi Géza írót, Páll Lajos festőművészt, Dávid Gyula irodalomtörténészt. A vád szerint a peripravai munkatábort azzal a céllal működtették, hogy „megsemmisítsék\" a fogvatartottakat, akiket a kommunista rendszer ellenségeinek tekintettek. „Az embertelen fogvatartási körülmények, rendszeres verések, az ivóvíz, az élelem és az orvosi ellátás hiánya miatt 103 fogoly halt meg Ficior parancsnoksága idején a peripravai munkatáborban\" – olvasható a vádiratban.
A román büntető törvénykönyv életfogytiglani, vagy 15-től 25 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtja azt, aki – politikai, faji, vallási, etnikai, szexuális, vagy más, a nemzetközi jog szerint elfogadhatatlan okok miatt – alapvető emberi jogaitól megfosztja egy csoport tagjait. Mivel Ficior túl van 60. életévén, esetében 25 év börtön lett volna a kiszabható maximális büntetés.
A két éve kezdődött perben a vádlott végig ártatlannak vallotta magát. Ion Ficiort 310 ezer euró kártérítésre is kötelezték egykori áldozatai hozzátartozói javára, ugyanakkor megfosztották ezredesi rangjától. Simona Chitea, Ficior védőügyvédje közölte, hogy megfellebbezik az ítéletet, szerinte ugyanis a vádiratban szereplő bűncselekmények elévültek, a romániai nyomozó hatóságoknak pedig a rendszerváltás után elég idejük állt rendelkezéükre bíróság elé állítani a volt lágerparancsnokot.
A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) három éve tett büntetőjogi feljelentést több – a sajtó által „kommunista pribéknek\" nevezett –, még életben lévő volt börtönőr és munkatábor-parancsnok ellen. A 88 éves Ficior a második, bíróság elé állított volt kommunista börtönparancsnok. A hírhedt Râmnicu Sărat-i börtön egykori parancsnokát, Alexandru Vişinescut idén februárban jogerősen húsz év börtönbüntetésre ítélték; Vişinescu meg is kezdte büntetése letöltését.
Romániában a kommunista rezsim idején több mint félmillió, a rendszer ellenségének tekintett embert börtönöztek be. A történészek becslése szerint közülük mintegy százezren nem élték túl az embertelen fogva tartási körülményeket.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!