
Óvja a demokráciát. Klaus Johannis államfő futószalagon nyújtja be az alkotmányossági óvásokat.
Fotó: Presidency.ro
Klaus Johannis államfő alkotmányossági kifogást emelt hétfőn a 2018/86-os sürgősségi kormányrendeletet törvényerőre emelő jogszabály ellen, amely a referendum megszervezését és lebonyolítását, valamint az alkotmánymódosító népszavazás megszervezését és lebonyolítását szabályozó, 2000/3-as törvényt módosítja – adta hírül az Agerpres.
2019. január 07., 21:122019. január 07., 21:12
A Valer Dorneanunak, az alkotmánybíróság elnökének címzett beadványában az államfő úgy fogalmaz, hogy a jogszabály „ellentmond az alkotmányos normáknak és elveknek”.
Az alkotmánybíróságnak elküldött dokumentumban az elnök úgy véli, hogy
és rámutat arra is, hogy az alkotmány szerint kormányrendelettel nem lehet választási alapjogokat (szavazati jog, a megválasztáshoz való jog) módosítani.
Klaus Johannis szerint sérült a választók joga, amikor a kettős szavazást elkerülő ellenőrzésről szóló cikkelyt úgy módosították, hogy ez már nem az Állandó Választási Hatóság (AEP) hivatali kötelessége, hanem csak állampolgári bejelentés következményeként teszik meg.
A beadvány szerint
jóllehet a 2000/3-as törvény egyértelműen úgy rendelkezik, hogy miután a parlament elfogadta a vonatkozó jogszabályt, „a népszavazást a következő 30 napos periódus utolsó vasárnapján kell megtartani”.
A törvény ugyanakkor ellentmond a hatalmi ágak szétválasztása elvének, valamint a parlament alkotmányos szerepének is, amennyiben az alkotmánymódosító népszavazás napját meghatározó kormányrendeletet alig több mint két hónappal azután adták ki (2018. szeptember 18-án), hogy a Hivatalos Közlönyben 2018. július 10-én megjelent a parlament által elfogadott 2018/159-es törvény, amely rendelkezett a népszavazás napjáról – állapítja meg az államelnöki hivatal.
Klaus Johannis ugyanakkor hiányosnak, homályosnak és átláthatatlannak minősíti a törvény azon cikkelyét, amely lehetővé teszi, hogy egyazon a napon, különböző választási cédulákon, több típusú népszavazást (helyit, országost, az államfő leváltását célzó) népszavazást lehessen tartani.
Ugyanakkor
A módosítás szövege szerint a leadott szavazatok száma nem egyenlő kell, hogy legyen az igen, a nem és az érvénytelen szavazatok számának összegével, mint eddig, hanem ennél az összegnél nagyobb vagy egyenlő. Johannis véleménye szerint ez azt jelenti, hogy a résztvevők száma akár nagyobb is lehet, mint az összesen leadott szavazatok száma, ami több rendben ellentmond az alkotmány vonatkozó rendelkezéseinek.
Az államfő azt kéri az alkotmánybíróságtól, hogy állapítsa meg, hogy összességében alkotmányellenes a 2018/86-os sürgősségi kormányrendeletet törvényerőre emelő jogszabály, amely a referendum megszervezését és lebonyolítását, valamint az alkotmánymódosító népszavazás megszervezését és lebonyolítását szabályozó, 2000/3-as törvényt módosítja.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!