Hirdetés

Újabb aláírásgyűjtésbe kezdett a Mentsétek meg Romániát Szövetség és a Románia Együtt Mozgalom

•  Fotó: Facebook/Dan Barna

Fotó: Facebook/Dan Barna

Több civil szervezettel együtt újabb aláírásgyűjtésbe kezdett kedden a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Románia Együtt Mozgalom (MRI) – adta hírül az Agerpres. A kampány keretében többek között a kétfordulós polgármester-választásra való visszatérést, illetve a helyi és európai parlamenti választások esetében a választási küszöb eltörlését célzó javaslathoz gyűjtik az aláírásokat.

Hírösszefoglaló

2018. szeptember 11., 14:512018. szeptember 11., 14:51

Dacian Cioloş, a MRI alapító elnöke azt nyilatkozta az Egyetem téren, hogy a kezdeményezéssel a román politikai osztály megújtása a cél.

A kezdeményezés olyan törvényi keretet teremtene, amely lehetővé tenné a politikai osztály fokozatos kicserélődését, helyet biztosítana olyan embereknek, akik egy bizonyos területen már rendelkeznek szakmai gyakorlattal, akiknek vannak elképzeléseik, és tisztában vannak azzal, hogy mit kell tenniük Románia érdekében”

Hirdetés

– nyilatkozta a volt kormányfő.

Dan Barna, az USR elnöke kifejtette: új emberek bevonásával kapna még egy esélyt Románia, mert a jelenlegi politikai osztály „korrupt és inkompetens”.

Az Új emberek kampányt 17 román állampolgár kezdeményezte, 26 civil szervezet és négy párt – a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), a Románia Együtt Mozgalom (MRI), a Fiatalok Polgári Cselekvése Párt (PACT) és a Szabad Emberek Pártja (POL) – támogatja.

A választási törvény javasolt módosításai közé tartozik a kétfordulós polgármester-választásra való visszatérés, illetve hogy a választók ne a párt által összeállított listára, hanem személyekre szavazhassanak.

Ugyanakkor azt is el szeretnék érni, hogy a képviseleti normát terjesszék ki a külföldön élő román állampolgárokra is, hogy ezáltal több képviselőjük legyen a parlamentben, valamint hogy azok a külföldön élő állampolgárok, akiknek továbbra is Romániában van az állandó lakhelyük, a világon bárhol szavazhassanak saját lakhelyük körzetére.

Javasolják, hogy kevesebb támogató aláírás legyen szükséges a választásokon való induláshoz, és hogy a helyi és európai parlamenti választások esetében töröljék el a választási küszöböt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 23., hétfő

Călin Georgescu Ceaușescut is megidézte a bíróságon

Călin Georgescu hétfőn ismét kérte, hogy oldják fel a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) 2024 december elején tartott ülésének titkosítását, arra hivatkozva, hogy az alapozta meg az elnökválasztás második fordulójának érvénytelenítését.

Călin Georgescu Ceaușescut is megidézte a bíróságon
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Adókedvezmények és gazdaságélénkítés: új intézkedéseket fogad el a kormány

A kormánykoalíció hétfői ülésén a pártok képviselői egy intézkedéscsomagról állapodtak meg, amely többek között 25 százalékos adócsökkentést irányoz elő a 100 évnél régebbi épületek esetében, illetve 15%-os csökkentést az 50 és 100 év közötti épületeknél.

Adókedvezmények és gazdaságélénkítés: új intézkedéseket fogad el a kormány
2026. február 23., hétfő

Miniszteri figyelmeztetés: a dezinformáció is rontja az oltási hajlandóságot

Továbbra is problémás a romániai átoltottsági arány – hívta fel a figyelmet hétfőn Alexandru Rogobete. Az egészségügyi miniszter hangsúlyozva, hogy a különféle kezdeményezések, köztük a gyógyszertári oltás kísérleti programja sem hozott érdemi javulást.

Miniszteri figyelmeztetés: a dezinformáció is rontja az oltási hajlandóságot
2026. február 23., hétfő

Feltételhez köti a költségvetés megszavazását a PSD

A Szociáldemokrata Párt nem támogatja az idei költségvetést a szociáldemokraták által javasolt szolidaritási csomag nélkül - közölte hétfőn a Facebook-oldalán Mihai Fifor képviselő.

Feltételhez köti a költségvetés megszavazását a PSD
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Bolojan megfenyegette a minisztereit: bársonyszékükbe kerül, ha uniós forrásokat veszítenek

Politikai felelősségre vonás, akár tisztségből való felmentés is várhat azokra a miniszterekre és államtitkárokra, akiknek mulasztása miatt Románia uniós helyreállítási forrásokat veszít.

Bolojan megfenyegette a minisztereit: bársonyszékükbe kerül, ha uniós forrásokat veszítenek
2026. február 23., hétfő

Csapadék és erős szél miatt adtak ki figyelmeztetést, hóviharok is lehetnek

Az ország több régióját érintő, havazásra és hóviharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) figyelmeztetéseket adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Csapadék és erős szél miatt adtak ki figyelmeztetést, hóviharok is lehetnek
2026. február 23., hétfő

Az ukrán zászló színeivel világítják meg a román parlamentet a háború kitörésének évfordulóján

Február 24-én, kedden, az ukrajnai háború kezdetének negyedik évfordulóján az ukrán zászló színeivel világítják meg a parlament épületét.

Az ukrán zászló színeivel világítják meg a román parlamentet a háború kitörésének évfordulóján
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Țoiu: Románia támogatja a 20. szankciócsomag elfogadását Oroszország ellen

Románia támogatja az Európai Unió 20. szankciócsomagjának elfogadását Oroszország ellen, amely háborújában nemcsak hagyományos fegyvereket, hanem dezinformációs kampányokat is alkalmaz, amelyekkel megpróbálja gyengíteni az Uniót – jelentette ki Oana Țoiu.

Țoiu: Románia támogatja a 20. szankciócsomag elfogadását Oroszország ellen
2026. február 23., hétfő

Hétvégi nagyüzem a hegyekben: közel százan szorultak a hegyimentők segítségére

Az elmúlt 24 órában 84 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 92 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.

Hétvégi nagyüzem a hegyekben: közel százan szorultak a hegyimentők segítségére
2026. február 23., hétfő

Pánikkeltéssel vádolja az egészségügyi minisztert a légitársaságok szövetsége

Nyilatkozatháborúba torkollt a romániai légitársaságok és Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter között egy kisebb vasárnapi incidens, amelynek során egy Bukarestből Egyiptomba tartó repülőgépnek vissza kellett térnie a román fővárosba.

Pánikkeltéssel vádolja az egészségügyi minisztert a légitársaságok szövetsége
Hirdetés
Hirdetés