Hirdetés

Új roma „császárt” koronáztak Nagyszebenben

•  Fotó: turnulsfatului.ro

Fotó: turnulsfatului.ro

A cigány gyerekek iskoláztatását, a cigányok és románok közötti gyűlölet felszámolását tűzte ki céljaként az önmagát valamennyi roma császárának kikiáltó ifjabbik Iulian Rădulescu.

Rostás Szabolcs

2017. január 15., 19:282017. január 15., 19:28

„Meghalt az uralkodó, éljen az uralkodó!” Ezzel a felkiáltással koronázták valamennyi roma császárává szombaton Nagyszebenben ifjabbik Iulian Rădulescut, aki január 12-én elhunyt apját követi a jelképes trónon. A 79. életévében szívelégtelenségben meghalt és idősebbik fia pajzsra emelése után eltemetett cigány vajda 1993-ban kiáltotta ki magát „minden roma császárává”, és ugyanabban az évben meg is koronáztatta magát. A középiskolai tanulmányait a kilencvenes évek elején a nagyenyedi börtön szakközépiskolájában elvégző, majd 1999-ben leérettségizett idősebbik Rădulescu 2004-ben egy bukaresti egyetem cégmenedzsment szakán mérnöki oklevelet szerzett, Indiában pedig állítólag doktori címhez jutott a roma nyelvről írt tanulmányáért.

De az önjelölt császár „uralkodása” elsősorban nem ettől híresült el. 1995-ben rasszizmussal vádolta meg a bukaresti kormányt a cigány kifejezés használata miatt, az általa folytatott éhségsztrájk hatására a hatóságok bevezették a hivatalos terminológiába a romántól is elkülönülő roma (románul rrom) elnevezést. Ugyancsak Rădulescu nevéhez fűződik az első önálló roma állam létrehozása Târgu Jiu városában. Az 1997-ben Cem Romengo néven megalapított entitásról maga az uralkodó is elismerte, hogy mindössze jelképes hatáskörrel bír, nincsenek határai és hadserege, és nem veszélyezteti Románia szuverenitását és területi integritását. Miután a szintén közismert nagyszebeni Cioabă családhoz fűződő viszonyát hosszú évekig civakodás jellemezte, Rădulescu 1997-ben „meg nem támadási szerződést” kötött az önmagát a romák nemzetközi királyának kikiáltó Ion Cioabával.

A hivatalos népszámlálás szerint 620 ezer lelkes, a valóságban azonban a kétmillió főt is meghaladó hazai cigányság körében ugyanis „többes királyság” van érvényben, többen is uralkodónak tekintik magukat. Még a közösség soraiban is megütközést keltett, amikor az önmagát roma királynak beállító Florin Cioabă (Ion fia) négy évvel ezelőtti halála nyomán a néhai uralkodó fiai közös megegyezéssel királlyá koronáztatták magukat. Ennek megfelelően Dorin lett a cigányok nemzetközi királya, öccse, Daniel pedig a romániai romák királya címet kapta. Jellemző, hogy Iulian Rădulescu akkoriban kiközösítette a cigányság soraiból a Cioabă fivéreket, az önmagát a keresztény romák nemzetközi királyának nevező Dan Stănescu paródiának nevezte a „hatalommegosztást”, Mădălin Voicu roma nemzetiségű politikus pedig törvényben próbálta betiltani a cigányság körében az uralkodói címek felvételét.

A konfliktusokkal terhes múlt ismeretében kérdéses, milyen lesz II. Iulian „császársága”. Az 53 éves, harminc éve az Egyesült Államokban élő, ott bevallása szerint szállítási vállalatot működtető utód apja koporsójánál megfogadta, hogy hamarosan hazatelepül. Célként tűzte ki a romák és románok közötti gyűlölet felszámolását, a cigány gyerekek iskolázottságának ösztönzését. Sokan a két roma „uralkodói ház” közötti közeledés jelének tartják, hogy gyászszertartásán a civilben pünkösdista lelkész Dorin Cioabă búcsúztatta I. Iuliant.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában

Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok

Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok
2026. szeptember 05., szombat

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény

Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény
2026. szeptember 05., szombat

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra

Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében
2026. szeptember 04., péntek

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen
2026. szeptember 04., péntek

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához

Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Hirdetés
Hirdetés