
Ügyészséghez fordult az Országos Börtönigazgatóság, mivel egy belső vizsgálat nyomán fölmerült a gyanú, hogy a giurgiui börtön személyzete erőszakoskodott a rabokkal szemben.
2016. szeptember 08., 16:282016. szeptember 08., 16:28
A Mediafax hírügynökség még augusztus 31-én közölte, hogy értesülései szerint a júliusi fogolyzendüléseket követően a délkelet-romániai fegyintézetben a rend helyreállítására kivezényelt álarcos csendőrök súlyosan bántalmaztak négy rabot.
Mint arról beszámoltunk, júliusban az ország több börtönében is zendülés tört ki a foglyok körében a szerintük elviselhetetlen körülmények miatt. Több helyszínen is gyújtogatni kezdtek, volt olyan fegyintézet, ahol az őrizetesek a tetőre mászva tiltakoztak, máshol éhségsztrájkba kezdtek.
Ezen börtönök közé tartozott a giurgiui is, ahol a Mediafax értesülései szerint a zendülés elcsitultát követően négy rabot – akiket azzal gyanúsítottak, hogy ők bujtogatták zendülésre rabtársaikat – bestiális kegyetlenséggel megvertek, majd átszállították őket egy másik intézménybe. A verésre állítólag július 29-én, közvetlenül a reggeli ébresztőt követően került sor, és állítólag a börtön vezetői is végignézték.
Az egyik rab által az Országos Börtönigazgatósághoz benyújtott panasz szerint hirtelen megbilincselték és hasra fektették őket, majd a fegyőrök arra buzdították a zendülés megfékezésére kivezényelt álarcos csendőröket, hogy verjék meg őket. Azok eleget is tettek a felszólításnak, és bakanccsal rugdosták, illetve gumibottal és pajzzsal is verték őket. Talpukat gumibotokkal verték. A panaszhoz orvosi látleleteket is mellékeltek.
A giurgiui börtön vezetői ugyanakkor tagadják, hogy bántalmazták volna a rabokat, a hivatalos megkeresésre adott válaszukban csupán annyit közöltek: az ott őrzött rabok egyike sem kért törvényszéki orvosi vizsgálatot, és a börtönőrök ellen sem érkezett panasz.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!