
Fotó: Veres Nándor
Tüntetéseket helyeztek kilátásba a nyugdíjasszervezetek, amennyiben a kormány nem emeli a nyugdíjakat a törvény által előírtaknak megfelelően. A munkaügyi miniszter azt mondja, lesz nyugdíjemelés, ennek azonban olyan olyan arányúnak kell lennie, hogy azt megbírja a költségvetés.
2020. július 08., 10:212020. július 08., 10:21
A Romániai Nyugdíjasok Országos Szövetsége, a Romániai Nyugdíjasok Egyesülete, valamint a Romániai Nyugdíjasok Unirea Országos Szövetsége kedden közölte, hogy
„Ugyanakkor abban is megegyeztünk, hogy országszerte tiltakozásokat szervezünk. A három országos szövetségnek valamennyi városban és számos vidéki településen is vannak szervezetei, ötmillió romániai nyugdíjast képviselünk” – nyilatkozta a Romániai Nyugdíjasok Országos Szövetségének elnöke, Preda Nedelcu.
A Romániai Nyugdíjasok Egyesületének elnöke hangsúlyozta, nem a nyugdíjasok hibásak azért, hogy csökkent az elmúlt időszakban az aktív munkavállalók száma.
– fogalmazott Toma Neamţu, hozzátéve, a nyugdíjasok azt kérik, hogy a kormány ne halassza a vonatkozó törvény hatályba léptetését, és ne módosítson a jogszabályba foglalt emelés mértékén.
A nyugdíjasszervezetek bejelentésére reagálva Violeta Alexandru munkaügyi miniszter azt mondta, mindenképpen nőni fognak a nyugdíjak, a világjárvány azonban nagy csapást mért a gazdaságra, ezért az emelésnek olyan arányúnak kell lennie, hogy azt megbírja a költségvetés.
A tárcavezető hozzátette, amint elkészül a pontos kimutatás a költségvetési bevételekről, tárgyalni fognak a nyugdíjasszervezetekkel a következő lépésekről.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
szóljon hozzá!