
Archív felvétel
Fotó: Gov.ro
„Szinte elkerülhetetlennek látszik” a veszélyhelyzet július 15-e utáni meghosszabbítása – jelentette ki hétfő késő este a B1 televízió műsorában Nelu Tătaru egészségügyi miniszter.
2020. július 14., 08:482020. július 14., 08:48
2020. július 14., 08:492020. július 14., 08:49
„Jelenleg nincs olyan helyzet, ami a szükségállapot bevezetését tenné indokolttá.
Készen állunk arra, hogy a következő két hétben, a tesztelések mértékétől függően változó számú 500, 600, talán 700 új esetünk legyen naponta. Szinte elkerülhetetlennek látszik a veszélyhelyzet július 15-e utáni meghosszabbítása” – nyilatkozta az Agerpres szerint Tătaru.
A tárcavezető szerint a karanténtörvényre „feltétlenül szükség van” és készen áll, hogy kedden megjelenjen a felsőház jogi bizottsága előtt. Hozzátette:
A miniszter azt ajánlotta az állampolgároknak, hogy a vonatkozó törvénykezés hiányában is fogadják el a beutalást, illetve a kezelést, mert könnyen előfordulhat, hogy „a mai enyhe tünetek holnapra már egyáltalán ne legyenek annyira enyhék”.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
1 hozzászólás