
Adrian Zuckerman és Nicolae Robu az emléktábla-avatón
Fotó: Facebook/U.S. Embassy Bucharest
A romániai korrupciót és az 5G mobilhálózat kínai közreműködéssel való fejlesztését is ostorozta Adrian Zuckerman, az Egyesült Államok új bukaresti nagykövete, amikor Temesváron ünnepélyesen lelepleztek egy emléktáblát, amelyet Donald Trump amerikai elnök adományozott a városnak, és amely az elnöknek a város 1989-es forradalomban játszott szerepét, illetve a forradalom áldozatait méltató szavait örökíti meg.
2019. december 22., 16:552019. december 22., 16:55
A táblát Temesvár szabad várossá nyilvánításának 30. évfordulóján leplezte le pénteken Zuckerman a város polgármestere, Nicolae Robu társaságában.
– olvasható a tábla felirata angol és román nyelven. A táblát Trump jelképesen „adományozta” a városnak: felállítása helyi kezdeményezők fejéből pattant ki, és a városban is készült, ugyanakkor az amerikai elnök a nevét adta a kezdeményezéshez. A tábla a Szabadság téri laktanya falára került, az épületben az 1989-es kommunistaellenes forradalom múzeuma kap majd helyet.
„Az elnök az akkor elhunyt emberek emlékének adózva küldi ezeket a szavakat, köszönetként Temesvárnak, amiért elindította a kommunizmus elleni forradalmat. Nagy megtiszteltetés, hogy itt lehetek.
– mondta a nagykövet. Zuckerman ugyanakkor nem csupán az ünnepi eseményt méltatta, hanem az általános romániai helyzetre is kitért.
„Fantasztikus, hogy Románia számos olyan dolgot vitt véghez, amit elképzelni sem tudtam. Sajnos azonban még van tennivaló. Sok a rosszindulatú befolyásolási kísérlet, amely sajnos az északi szomszéd irányából érkezik, és a kommunista kínaiak is megpróbálják érvényesíteni a befolyásukat.
Sajnálom, hogy ilyesmi megtörténhet. Előre kell mennünk, és mindvégig észben kell tartanunk, hogyan sikerült győzni. Minden nap fontos lépések történnek. E héten tárgyaltam Johannis elnökkel és Orban miniszterelnökkel, és mindketten abban gondolkodnak, hogy előre lépjenek, és jelentős haladást érjenek el a korrupció elleni küzdelemben, hogy Románia minden – gazdasági, katonai és ipari – fronton előre léphessen. Ez a haladás egyetlen módja” – szögezte le a nagykövet, emlékeztetve: nagy örömmel töltötte el, amikor harminc éve – utolsóként – Románia is lerázta a kommunizmus igáját.
„Románia volt az utolsó, és sajnos Románia még ma sem teljesen szabad. Remélem, hogy ami harminc éve elindult, az a közeljövőben beteljesedik” – fogalmazott Adrian Zuckerman.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
„Luxusbotrány” robbant ki a román belpolitikában, miután több ellenzéki politikus is azzal vádolta meg a kormányzó PSD politikusait, hogy „rázták a rongyot” Alfred Simonis, a Temes megyei közgyűlés elnöke fiának hétvégi keresztelőjén.
Luca Niculescu nem miniszterelnök, hanem inkább közvetítő a kormányban – vélte Valeriu Stoica volt nemzeti liberális (PNL) pártelnök, aki szerint a kabinet valódi politikai irányításában Sorin Grindeanunak, a PSD vezetőjének van meghatározó szerepe.
A korábbi megszorításokkal ellentétes intézkedést hagyott jóvá a kormány: tíz, helyi közszolgáltatásokat végző vállalatnál engedélyezte a bérek emelését, az üres álláshelyek betöltését, valamint új munkahelyek létrehozását a Niculescu-kabinet.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.
A belügyminisztérium 114 pedagógust részesített képzésben a veszélyes tárgyak jogosulatlan birtoklásával vagy használatával kapcsolatos esetek felismeréséről és jelentéséről – közölte vasárnap a tárca.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A romániaiak 78 százaléka szerint rossz irányba halad az ország, és mindössze 16 százalékuk vélekedik úgy, hogy jó irányba tart – derül ki az Avangarde közvélemény-kutató intézet október 21. és 26. között végzett felméréséből.
1 hozzászólás