Hirdetés

Soros „perverz törekvésének” tulajdonítja Tăriceanu a kormányellenes megmozdulásokat

Soros György „perverz törekvésének” része, hogy egy „zajos kisebbség” megpróbálja érvényesíteni álláspontját a legitim többséggel szemben – véli Călin Popescu-Tăriceanu, a bukaresti szenátus elnöke.

Krónika

2018. január 26., 09:392018. január 26., 09:39

2018. január 26., 10:092018. január 26., 10:09

A kisebbik kormánypárt, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) elnöke egy televíziós műsorban beszélt erről, amikor az Európai Bizottság (EB) elnöke, Jean-Claude Juncker és Soros György amerikai milliárdos találkozójáról készült, a román médiában nemrég megjelent képsorokról kérdezték.

Călin Popescu-Tăriceanu az Antena 3 hírtelevízió műsorában úgy nyilatkozott, számára nincs többletjelentése annak, hogy Jean Claude Juncker Sorossal ölelkezett.

Hirdetés

A politikus úgy vélte, nem Junckerrel van a probléma, mert ő szerinte a demokratikus elvek szellemében formálódott, hanem Soros Györggyel.

„Ő ugyanis azt akarja elérni – és nagyrészt sikerül is neki –, hogy az általa támogatott óriási civilszervezet-hálózat révén gyengítse az állam alapvető intézményeit, valamint az emberek ezen intézményekbe vetett bizalmát, hogy majd a parlamentáris demokrácia helyét vegye át az utcai tüntetések demokráciája, amelyben egy zajos kisebbség érvényesíteni akarja álláspontját a szabad választással legitimált többség ellenében. Ez Soros György perverz törekvése világszerte” – idézte az Agerpres hírügynökség Tăriceanut.

Egyébként szintén Soros Györgyöt sejti az igazságügyi törvények kapcsán Romániát ért bírálatok mögött Gabriela Baltag bírónő, a bírák és ügyészek szakmai tevékenységéért felelős Legfelsőbb Igazságszolgáltatási tanács (CSM) tagja is. A bírónő egy, „a románoknak és a brüsszelieknek" címzett nyílt levélben félretájékoztatásnak nevezi az igazságügy működését szabályozó törvények és a büntető törvénykönyv módosítása kapcsán megfogalmazott kritikákat.

Gabriela Baltag kitér Soros vélt szerepére is. „Jean Claude Juncker és Soros György gyakran találkoznak. Az utóbbi években legalább négyszer találkoztak. Legutóbb másfél hónapja, amikor a tárgyalás egyik fő témája a romániai igazságszolgáltatás helyzete volt" – írta Baltag, azt ugyanakkor nem közölte, mindezt honnan tudja.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
Hirdetés
Hirdetés