
Mihai Tudose miniszterelnöknek jogában áll kormányátalakítást javasolni, ha szükségesnek tartja azt – jelentette ki csütörtökön a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke. Călin Popescu-Tăriceanu ugyannakkor leszögezte: az általa vezetet alakulat nem fogja elfogadni, hogy a DNA a maga kénye-kedve szerint alakítsa a kormányt.
2017. október 12., 18:032017. október 12., 18:03
A kisebbik kormánypárt elnöke elmondta, az általa vezetett alakulat vezetősége csütörtökön arról tárgyalt: fontos, hogy az ALDE a politikai stabilitás érdekében a jelenlegi kormánykoalíció megőrzése mellett foglaljon állást.
A szenátus elnöki tisztségét is betöltő Tăriceanu kifejtette: a miniszterelnök kormányátalakítási szándékát „teljes mértékben” meg tudja érteni, amennyiben annak az egyes miniszterek eredménytelensége az oka, de a Tudose által említett másik érvvel – éspedig, hogy egyes tárcavezetők ellen bűnvádi eljárás folyik – kapcsolatban fenntartásai vannak.
„Az utóbbi időben annyi információ és bizonyíték látott napvilágot, ami mind az Országos Korrupcióellenes Ügyészségen (DNA) dolgozók egy részének, Laura Kövesi vezető ügyész munkatársainak a visszaéléseit bizonyítják, hogy már azon gondolkodunk, hol van ezen intézmény részéről a törvények és az alkotmány tisztelete?” – idézte az Agerpres hírügynökség az ALDE elnökét, aki szerint a jelek arra utalnak, hogy létezik egy „párhuzamos állam, amely többé-kevésbé okkult erőké”.
És semmiképpen sem fogadhatjuk el, hogy a DNA a maga kénye-kedve szerint alakítsa a kormányt” – tette hozzá Tăriceanu. A politikus hozzátette: pártja két héttel ezelőtt eldöntötte, hogy támogatja Viorel Ilie minisztert, és ezt az elhatározását jelenleg is fenntartja. Az ALDE által delegált tárcavezető ellen korábban bűnvádi ejárást indított a nyomozó hatóság, emiatt Mihai Tudose kormányfő szeretné lecserélni a kabinetjéből.
SPYDER mobil légvédelmi rendszer beszerzéséről írt alá Románia stratégiai keretmegállapodást az izraeli Rafael Advanced Defense Systems céggel a; a szerződés becsült értéke meghaladja a 2 milliárd eurót.
Nicușor Dan szerint a korábbi kormányalakítási megbízások után még volt alapja annak a várakozásnak, hogy az új kabinet megkapja a parlament bizalmát, mostanra azonban bizonyossá vált, hogy egy újabb kormányfőjelölt nem szerezne többséget.
Robbanótöltettel felszerelt drón maradványaira bukkantak Tulcea megyében. Idén 15 drón hatolt be illetéktelenül a román légtérbe, és 14 esetben azonosítottak drónokat vagy drónmaradványokat román területen – közölte a védelmi minisztérium.
Kedden is vörös, vagyis harmadfokú hőségriasztás van érvényben Románia háromnegyed részén; helyenként 40 Celsius-fok feletti nappali csúcsértékek várhatók – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Országszerte több mint 40 személy szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük 31-et kórházba szállítottak. Egy személy életét vesztette.
Vélhetően korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad Románia élén a következő hetekben, hónapokban is, miután a szerdán kezdődő parlamenti szünetig vajmi kevés az esély arra, hogy a pártok megállapodásra jussanak egy új kabinetről.
Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), Románia egyik legnagyobb érdekvédelmi szövetsége hétfőn felhívta a figyelmet: a munkáltatóknak gondoskodniuk kell az alkalmazottak egészségügyi védelméről kánikula idején.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kész bármelyik politikussal tárgyalni egy kormánytöbbségről – jelentette ki hétfőn Petrișor Peiu.
A nagy hőségre vonatkozó vörös szintű riasztás miatt módosították a 2026-os érettségi vizsga ütemtervét. Az oktatási minisztérium hétfőn bejelentette, hogy minden érettségiző diák a szaknak megfelelő kötelező vizsgát július 1-jén, szerdán fogja letenni.
szóljon hozzá!