2010. április 08., 13:412010. április 08., 13:41
Az összkerékmeghajtású, felsőkategóriás Dacia Duster 71 242,24 lejbe került. Băsescuék nem kértek semmilyen extra felszerelést, mindössze annyi kikötése volt az államelnöknek, hogy tűzpiros legyen. Piros terepjárót ugyan nem terveztek gyártani Mioveniben, az üzem teljesítette az államelnök kérését. A terepjárónak egyébként 1,5-ös dízelmotorja van, megfelel az euró 5-ös környezetvédelmi szabványoknak, a gyártó 3 évig vagy 100 ezer kilométerig vállal jótállást.
Băsescu Jerome Olive-tól, a Dacia vezérigazgatójától vette át gépkocsija kulcsait, majd beült, s előre- és hátramenetben egyaránt kipróbálta azt. Az államfő a próba után elégedetten nyilatkozott új szerzeményéről, leszögezve, a Dacia Duster az az autó, amelyet érdemes megvásárolni. „Az alatt a pár perc alatt, amit a gépkocsiban töltöttem, az volt az érzésem, hogy egy minőségi autóban ülök. A Duster sikere pedig meg fogja erősíteni a Dacia jó hírnevét Európában és Európán kívül egyaránt” – fogalmazott. Arra az újságírói kérdésre, hogy miért éppen tűzpirosat kért, Băsescu leszögezte: mindenképp olyant színt akart, amely nem kerül sorozatgyártásra. Az államfő arra is kitért, hogy az első útját mindenképp feleségével fogja megtenni, hiszen ő fizette ki az autót. Mint hangsúlyozta, nem meglepetésnek szánta Maria Băsescu az autót, hanem egyszerűen csak neki volt ideje elmenni a bankba, és átutalni a szükséges pénzösszeget, és egy olyan bankszámláról történt a kifizetés, amely a kettőjük nevén van. Arra a kérdésre, hogy szerinte melyik a legelengedhetetlenebb felszereltsége egy autónak, Băsescu leszögezte, egyértelműen a fék a legfontosabb.
Az államfő jelenleg egy, a kormányőrség (SPP) tulajdonát képező Dacia Logant vezet, s mint csütörtökön hangsúlyozta, többnyire ezentúl is azzal fog közlekedni, a Dustert mindössze akkor használja majd, amikor a hegyekbe indul. „Soha nem tűnt jó húzásnak Bukarest utcáin összkerékmeghajtású autóval közlekedni” – szögezte le. Hozzátette: ha sor kerül az államelnöki konvoj autóinak cseréjére, mindenképp azt fogja javasolni, hogy a jelenleg használatos terepjárókat Dacia Dusterre cseréljék.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).