
Fotó: MTI/Baranyi Ildikó
Traian Băsescu volt államfő csütörtökön bejelentette, szenátori mandátumának lejárta után visszavonul a politikából.
2018. május 25., 09:332018. május 25., 09:33
A Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke a jövőre esedékes európai parlamenti választások kapcsán közölte eme szándékát – írja az Agerpres.
A B1 televízió műsorában kifejtette, az ellenzéki alakulatoknak közös listán kellene indulniuk az EP-választáson, ellenkező esetben mind gyenge eredményeket fognak elérni.
– hangoztatta Băsescu, aki azzal érvelt, hogy ezeknek az alakulatoknak „csak közösen van esélyük lefedni minden települést”. Amennyiben ez a szövetség létrejön, az EP-választás képezné a főpróbát a szintén 2019-ben sorra kerülő elnökválasztásra – tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy szerinte Klaus Johannis képes lenne-e megnyerni az államfőválasztást egy gyenge PNL-lel a háttérben, Băsescu így válaszolt: „Nem, mert a Szociáldemokrata Párt politikai vektora igen erős. Óriási kockázat lenne. Miért ne próbáld meg elejét venni a kudarcnak, és elkerülni az esetleges meglepetést, hogy Dragnea vagy Dragnea valamelyik embere legyen az elnök?”
A volt államfő hangsúlyozta, ő nem kíván indulni az európai parlamenti választáson.
(...) Nekem már nincsenek személyes ambícióim. Mandátumom lejárta után befejezem politikai tevékenységemet” – fogalmazott Bukarest volt főpolgármestere, aki 2004 és 2014 között töltötte be az államfői tisztséget.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!