Hirdetés

Továbbra is kegyelmet „osztana” Traian Băsescu exállamfő

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Módosító javaslatok garmadáját nyújtotta be Traian Băsescu volt államfő, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke és szenátora a részleges közkegyelemről szóló törvénytervezet kormány által kidolgozott változatához, amelyekben jelentősen emelné a törvény hatálya alá eső büntetési tételek felső határát.

Balogh Levente

2017. április 20., 16:482017. április 20., 16:48

A volt elnök a kormány által javasolt öt helyett tíz évben szabná meg a törvény hatályának felső határát, arra hivatkozva, hogy az új jogszabály hatályba lépéséig a bíróságok a „nemkívánatos\" személyek büntetését öt év fölötti szabadságvesztésben határoznák meg, még akkor is, ha három vagy négy évet kellene rájuk kiszabni, hogy ezzel akadályozzák meg, hogy a közkegyelmi törvény hatálya alá kerüljenek.

Băsescu azt is szeretné, ha a felére csökkentenék azon nők büntetését, akiket nem erőszakos cselekedetek miatt ítéltek szabadságvesztésre. A jogszabály hatálya alá esnének a korrupciós bűncselekmények is. A kormány tervezetében csupán a terhes nők esetében feleznék meg a büntetést, illetve azon nők számára, akik egyedüli családfenntartók, és 14 év alatti gyermeket gondoznak. Băsescu érvelése szerint érthetetlen, miért kellene kivonni a jogszabály hatálya alól a korrupció miatt elítélt, közalkalmazottként dolgozó terhes nőket. Indoklásában a volt elnök a család megmentésének fontosságát hangsúlyozza. Egyúttal a visszaesőként elítélt nőket is bevonná a jogszabály hatálya alá. Egyharmaddal csökkentené azon, visszaesőként elítélt személyek büntetését is, akik nem erőszakos bűncselekményt követtek el.

Emellett egyről három évre növelni azt az időtartamot, amíg a közkegyelemben részesült elítélt megtérítheti az általa okozott kárt. Indoklása szerint a közkegyelmet az okozott kár megtérítéséhez kötő tervezet jelenlegi formájában alkotmányellenes, hiszen csak azok számára teszi lehetővé a szabadulást, akik olyan anyagi helyzetben vannak, hogy ki tudják fizetni az okozott kár értékét. Ezért azok esetében, akik bizonyítani tudják, hogy nincs anyagi lehetőségük a kár megtérítésére, eltekintene ennek a kötelezésétől.

A kormány tervezetével szemben Băsescu minden elítéltre kiterjeszteni a jogszabály hatályát, azokra is, akiket korrupciós bűncselekmények, hűtlen kezelés, csalás, sikkasztás vagy terrorizmus miatt ítéltek el. A PMP képviselőházi frakcióvezetője, Eugen Tomac ugyanakkor csütörtökön közölte: a párt nem vállalja fel a javaslatokat, azok a volt államfő egyéni kezdeményezésének tekintendők.
Mint ismeretes, a kormány tervezetét heves bírálatok érték, az ellenzék és a polgárok jelentős része ugyanis úgy véli, annak célja a kormánypárthoz kötődő korrupt politikusok és üzletemberek szabadlábra helyezése. A kormány viszont a börtönök túlzsúfoltságával indokolja a jogszabályt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Terrorista propaganda terjesztése miatt kiutasítottak Romániából egy marokkói férfit

Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.

Terrorista propaganda terjesztése miatt kiutasítottak Romániából egy marokkói férfit
2026. július 01., szerda

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen

Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen
2026. július 01., szerda

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Grindeanu: Bolojan szándékosan akadályozza a kormányalakítást

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Grindeanu: Bolojan szándékosan akadályozza a kormányalakítást
2026. július 01., szerda

Van pénz a nyugdíjakra és az állami fizetésekre? Az ügyvivő miniszterelnök elmondta

Nincs veszélyben a bérek és nyugdíjak kifizetése, és jelenleg nem áll fenn annak a kockázata, hogy az állam ne tudná teljesíteni ezeket a kötelezettségeit – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Van pénz a nyugdíjakra és az állami fizetésekre? Az ügyvivő miniszterelnök elmondta
2026. július 01., szerda

Egyelőre folytatódik a viharos időjárás

Viharos időjárásra figyelmeztető első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.

Egyelőre folytatódik a viharos időjárás
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Érettségi: van B-terv azok számára, akik a viharok miatt nem értek be 9 órára

Azok a diákok, akik szerdán nem tudtak 9 óráig megérkezni az érettségi szaknak megfelelő kötelező vizsgájára, 13 órától tehetik le a vizsgát – nyilatkozta Sorin Ion oktatási államtitkár az Edupedu.ro tanügyi szakportálnak.

Érettségi: van B-terv azok számára, akik a viharok miatt nem értek be 9 órára
2026. július 01., szerda

Emberéletet követelt a viharos időjárás Romániában

Húsz megye 60 településén és Bukarestben okozott károkat a kedd éjszakai vihar – közölte szerda reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).

Emberéletet követelt a viharos időjárás Romániában
2026. július 01., szerda

Nicușor Dannak van mit a tejbe aprítania – derül ki a friss vagyonnyilatkozatából

Közzétette kedd este a vagyonnyilatkozatát Nicușor Dan államfő.

Nicușor Dannak van mit a tejbe aprítania – derül ki a friss vagyonnyilatkozatából
Hirdetés
Hirdetés