
Mintegy ezer romániai bíró és ügyész írta eddig alá azt a beadványt, amelyben az igazságügyi törvényeket módosító tervezet visszavonását kérik Mihai Tudose kormányfőtől, illetve Tudorel Toader igazságügyi minisztertől.
2017. október 03., 11:542017. október 03., 11:54
A Romániai Bírák Fóruma által megfogalmazott dokumentumot hétfőig 700-an látták el kézjegyükkel, kedd reggelre ezerre nőtt az aláírók száma, adta hírül az Agerpres.
A beadvány emlékeztet, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) szeptember 28-án kedvezőtlenül véleményezte a tervezetet, miután a bírák és ügyészek szakmai szervezetei szavazással elutasították a javasolt módosítások jelentős részét.
Ezek ugyanis azáltal, hogy politikai ellenőrzés alá vonnák az igazságszolgáltatást, és „megengedhetetlen mértékben szélesítenék a szakminiszter hatáskörét”, visszavetnék Romániát az 1989 előtti időkbe - áll a szövegben, amely arra is rámutat, hogy bár a CSM véleményezése csak konzultatív jellegű, nem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni azt.
az igazságügyi minisztertől pedig kérik, kezdeményezzen párbeszédet a CSM-vel, illetve a bírák és ügyészek szakmai szervezeteivel a törvényi keret megfelelő módosítása érdekében.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
szóljon hozzá!