2010. március 24., 15:162010. március 24., 15:16
A védelmi minisztérium és az Egyesült Államok közti tárgyalásokhoz közel álló forrásokra hivatkozó Mediafax hírügynökség szerint Románia 48 pilótát küld majd a tengerentúlra, több mint egy éves kiképzésre. A pilóták kiképzésére a gépbeszerzési program költségeinek jelentős részét, 400 millió dollárt kell majd fizetni.
Az F-16-os vadászgépeket gyártó amerikai Lockheed-Martin romániai képviselete a hírügynökség megkeresésére nem kívánt részleteket elárulni a projektről, csak annyit mondtak: 24 darab F-16-os repülőgépről van szó, pontosabban annak C vagy D típusáról.
A Gândul című napilap katonai forrásokra hivatkozva azt írta szerdai számában, hogy a vadászgép-beszerzési program egymilliárd dollárba kerül. Ha a parlament jóváhagyja a CSAT döntését, az amerikai fél 2011-ben elkezdi a repülőgépek szállítását, írta a lap.
Gabriel Oprea védelmi miniszter a keddi CSAT-ülés után közölte: azért döntöttek 24 darab használt F-16-os megvásárlása mellett, mivel Romániának jelenleg nincs anyagi lehetősége új katonai repülőgépeket beszerezni.
A védelmi minisztérium három évvel korábban még 48 darab új, úgynevezett sokoldalú harci repülőgép megvásárlását tervezte. A román légierőnél jelenleg használatban levő mintegy száz orosz gyártmányú MiG-21-es típusú vadászrepülőgépet az 1990-es években korszerűsítették Lancer néven. Ezeket a NATO-szabványokkal nem kompatibilis gépeket Romániának 2013-ig ki kell vonnia a használatból és 2011-től az észak-atlanti standardoknak megfelelő harci gépet kell hadrendbe állítania.
NATO-tagként vállalt kötelezettségei értelmében Romániának úgynevezett sokoldalú harci gépeket kell vásárolnia. Ez azt jelenti, hogy a repülőgépeknek képeseknek kell lenniük rendkívül összetett feladatok, azaz levegő-levegő, levegő-föld, valamint levegő-víz missziók teljesítésére.
A bukaresti öt géptípus közül választotta ki a megvásárolandó harci gépeket, ezek az amerikai Lockheed-Martin társaság F-16-os modellje, a szintén amerikai Boeing F-18-asa, a francia Dassault Aviation Rafale modellje, a svéd SAAB Jas-39 Gripenje, valamint az európai EADS-konszern Eurofighter Typhoon típusa.
A közép-európai országok már korábban lecserélték légiflottájukat: Csehország 632 millió euróért kötött 2004-ben tízéves bérleti szerződést 14 Gripenre, Magyarország szintén 14 svéd repülőgépre kötött lízingszerződést 2003-ban, Lengyelország pedig 48 darab F-16-ost vásárolt 3,5 milliárd euróért.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).