Hirdetés

Több tonna kábítószert semmisített meg a rendőrség

kábítószer

Az év első kilenc hónapjában több mint két tonna kábítószert vontak ki a forgalomból

Fotó: Arad Megyei Rendőr-főkapitányság

Több mint négy tonna kábítószert semmisített meg a rendőrség az év első kilenc hónapjában.

Krónika

2025. október 22., 16:002025. október 22., 16:00

A Román Rendőrség sajtókapcsolatokért felelős osztályának vezetője, Daniel Alexandru Radu szerdán közölte, hogy a kábítószereket a törvényben megszabott eljárások és a környezetvédelmi szabályok tiszteletben tartásával, ellenőrzött körülmények között semmisítették meg.

A drogokat a rendőrség, illetve a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) foglalta le korábban – írja az Agerpres hírügynökség.

Hirdetés

Daniel Alexandru Radu arról is beszámolt, hogy

januártól szeptember végéig több mint 700 akciót hajtottak végre

a rendőrök és a DIICOT ügyészei kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezetek felszámolására.

A vizsgált időszakban

  • több mint két tonna drogot vontak ki a forgalomból,
  • felszámoltak 42 bűnszervezetet,
  • több mint 2200 helyszínen tartottak házkutatást,
  • több mint 2500 személyt vettek őrizetbe, illetve helyeztek előzetes letartóztatásba vagy hatósági felügyelet alá.

A lefoglalt kábítószerek – kokain, heroin, kannabisz, hasis, amfetamin, metamfetamin és ecstasy tabletták – piaci értékét több tíz millió euróra becsülik.

korábban írtuk

Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába
Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába

Az idei év első hét hónapjában a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának munkatársai 538 drogkereskedelem elleni akciót hajtottak végre, amelyek során közel két tonna kábítószert koboztak el – számolt be vasárnap a Román Rendőrség.

korábban írtuk

Több mint 220 akciót szervezett a rendőrség a kábítószer-bűnözés visszaszorítására
Több mint 220 akciót szervezett a rendőrség a kábítószer-bűnözés visszaszorítására

Az év első három hónapjában országszerte több mint 220 akciót szervezett a rendőrség a kábítószer-bűnözés visszaszorítására – közölte szerdán az országos rendőr-főkapitányság.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel

Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
2026. július 01., szerda

Terrorista propaganda terjesztése miatt kiutasítottak Romániából egy marokkói férfit

Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.

Terrorista propaganda terjesztése miatt kiutasítottak Romániából egy marokkói férfit
2026. július 01., szerda

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen

Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését
2026. július 01., szerda

Grindeanu: Bolojan szándékosan akadályozza a kormányalakítást

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Grindeanu: Bolojan szándékosan akadályozza a kormányalakítást
2026. július 01., szerda

Van pénz a nyugdíjakra és az állami fizetésekre? Az ügyvivő miniszterelnök elmondta

Nincs veszélyben a bérek és nyugdíjak kifizetése, és jelenleg nem áll fenn annak a kockázata, hogy az állam ne tudná teljesíteni ezeket a kötelezettségeit – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Van pénz a nyugdíjakra és az állami fizetésekre? Az ügyvivő miniszterelnök elmondta
Hirdetés
Hirdetés