
Klaus Iohannis a Moldovai Köztársaság fővárosában, Chişinăuban járt idei utolsó külföldi útján
Fotó: moldova.md
Hárommillió lejbe kerültek az államfő külföldi utazásai – közölte szerdán az Agerpres az Államelnöki Hivatal adataira hivatkozva.
2020. december 30., 17:252020. december 30., 17:25
2020. december 30., 18:112020. december 30., 18:11
A 3.011.828,95 lejes összegben már benne van Iohannis keddi, moldovai köztársaságbeli útja is.
A román államfő januárban Németországba és Izraelbe utazott, februárban kétszer járt Brüsszelben, ahová ellátogatott júliusban és októberben is. Októberben volt még Németországban, majd ismét Brüsszelben, ahová visszaért december elején is.
Az összegzés szerint az államfő idén 19 törvényt küldött vissza újbóli megfontolásra a parlamentbe, és 28 alkalommal fordult az alkotmánybírósághoz különböző jogszabályok kapcsán.
Klaus Iohannis 298 törvényt hirdetett ki 2021-ben.
Az államfő december 23-áig 743 érdemrendet adományozott, és egyet vont vissza.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
1 hozzászólás