
Fotó: Rador.ro
Piranha 5 típusú, nyolckerék-meghajtású páncélozott csapatszállító járművek beszerzéséről írt alá megállapodást pénteken a román védelmi miniszter az amerikai tulajdonban lévő General Dynamics European Land Systems-Mowag vállalattal.
2018. január 12., 17:272018. január 12., 17:27
A szerződésben szereplő 227 jármű közül idén 36-ot kap meg a román hadsereg. Az első 30-at még a svájci székhelyű Mowag gyártja, míg a többi csaknem kétszáz katonai járművet már a Bukaresti Gépgyárban állítják össze az ehhez szükséges korszerű technológia meghonosítása nyomán.
A szerződéskötésnél Mihai Tudose miniszterelnök is jelen volt, aki felidézte, hogy kilenc hónappal korábban még gazdasági miniszterként vett részt a román védelmi ipar talpra állítását is szolgáló projekt elindításában. Bár az eseményről kiadott közleményben nem pontosították ennek összegét, Mihai Fifor védelmi miniszter szerint a csapatszállítók beszerzésére fordítandó költségvetési források „jelentős" részben visszakerülnek a román gazdaságba a gyártás Romániába telepítése révén.
A román hadsereg nyolc nagyszabású beruházási programot indít, ezek mindegyikének értéke meghaladja a százmillió eurót. A B1 hírtelevízió szerint a 2026-ig tartó hadi beszerzések sorában Románia 370 millió eurót fordítana Piranha típusú nyolckerék-meghajtású járművekre. A Digi 24 hírtelevízió szerint Románia csaknem 900 millió eurót készül csapatszállító páncélozott járművekre fordítani.
A korábbi szakértői kormány idején 2016-ban egy másik, román-német vegyesvállalat létrehozásáról született megállapodás a német Rheinmetall Landsysteme és az Uzina Automecanică Moreni között, hogy nyolckerék-meghajtású páncélozott járműveket, és 4x4-es harckocsikat gyártson a román szárazföldi erők számára. Az akkori kezdeményezés további sorsát illetően a mostani kormány részéről nem hangzott el hivatalos bejelentés. Románia tavaly vállalta, hogy a GDP két százalékának megfelelő összeget, több mint hárommilliárd eurót fordít évente védelmi kiadásokra.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!