
Mihaela Iorga ügyész
Mivel az ügy elévült, az ügyben érintett volt miniszterek nagy része ellen beszüntette az eljárást a DNA az ügyészek szerint több tízmillió dolláros kárt okozó Microsoft-ügyben.
2018. február 04., 21:362018. február 04., 21:36
2018. február 04., 21:412018. február 04., 21:41
Botrányt robbantott ki a romániai igazságszolgáltatásban, hogy kiderült: a kilenc érintett volt miniszterből hét megússza a felelősségre vonást az egyik legnagyobb romániai korrupciós perben, a Microsoft-ügyben.
ennek nyomán pedig a legfőbb ügyészség pénteken közölte, Augustin Lazăr legfőbb ügyész még tavaly szeptemberben az igazságügyi felügyelethez fordult, hogy vizsgálják ki: az ügyben eljáró ügyész követett-e el szakmai hibákat.
A korrupcióellenes ügyészség csütörtök este ismertette az ügy állását. Claudiu Florică és Dinu Pescariu üzletemberek ellen ugyan vádat emeltek pénzmosás miatt, de az ugyanebben az ügyben hivatali visszaéléssel gyanúsított Dan Nica és Silvia Adriana Ţicău volt távközlési miniszterek, valamint Alexandru Athanasiu volt oktatási miniszter esetében elévülés miatt megszüntették az eljárást, ahogyan az korábban másik három gyanúsított – Ecaterina Andronescu volt oktatási miniszter, Mihai Tănăsescu egykori pénzügyminiszter és Şerban Mihăilescu volt kormányfőtitkár – esetében történt.
A vádhatóság szerint a felsorolt kormánytagok olyan határozattervezeteket dolgoztak ki, illetve támogattak, amelyekkel jóváhagyták a Fujitsu Siemens Computers GmbH és a kormány közötti, Microsoft-licencek bérlésére vonatkozó szerződés megkötését. A kormányhatározatokban a Fujitsu Siemens Computerst a Microsoft-licencek kizárólagos forgalmazójaként tüntették fel – holott nem volt az –, így kerülve el a közbeszerzési pályázat kiírását. A kormánytagok ezáltal 66 965 343,88 dollárral károsították meg az államot.
Az ügy érdekessége, hogy a nyomozást vezető ügyész az a Mihaiela Iorga volt, akit tavaly Laura Codruţa Kövesi, a DNA főügyésze szakmai okokra hivatkozva eltávolított az ügyészségről. Iorga ugyanakkor az ügy kapcsán kijelentette: semmilyen kivetnivalót nem talál a saját tevékenységében, mivel ő elvégezte a feladatát, és leadta a dossziét. „Ettől kezdve nem tudom, mi történt, ezért nem kommentálom. De szomorú lenne, ha azért szüntetnék meg az eljárást, mert valakinek rosszat akarnak” – mutatott rá. Később azt mondta: sajnálja, hogy nem lépett ki hamarabb az ügyből, mivel olyan „megszorításokkal” szembesült, amelyeket most nem tud bizonyítani.
Mint kiderült, az ügy miatt Kövesi felkérte az igazságügyi felügyeletet, hogy vizsgálja ki, Iorga a szakmai előírások betartásával járt-e el.
Tudorel Toader igazságügy-miniszter „a menedzsment súlyos mulasztásának” tudta be a történteket, amiért nem sikerült észszerű határidőn belül lezárni az ügyet. Kövesi viszont úgy értékeli: semmi oka sincs lemondani.
Kifejtette, amikor a DNA egy bejelentés alapján vizsgálatba kezd, a vizsgálat egyaránt vezethet vádirathoz vagy a nyomozás lezárásához. A Microsoft-ügyben megszüntetett nyomozások kapcsán kifejtette: az iratcsomót 2013-ban nyitotta meg a DNA, de tíz évvel korábban elkövetett tettek ügyében kellett nyomozniuk az ügyészeknek.
Az elévülés terminusát a jogi gyakorlat értelmében a kifizetések dátumaitól számolták, tehát 2005-től, 2009-től. Ezek a kifizetések egy 2004-ben kötött szerződés alapján történtek. Tavaly azonban a legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy mivel hosszabb időn át elkövetett bűncselekményről van szó, az elévülést nem a kifizetések dátumától, hanem a szerződés megkötésének dátumától, azaz 2004-től kell számolni – magyarázta Kövesi.
„Abban a pillanatban, hogy ez tudomásomra jutott, jeleztem az igazságügyi felügyeletnek. Intézményvezetőként nincs más eszközöm, ha egy ügyész téved. Én nem büntethetek. Ez az igazságügyi felügyelet dolga” – tette hozzá Kövesi.
Ecaterina Andronescu volt oktatási miniszter is megszólalt, és elmondta: nehéz az érintett időszakról beszélnie, és legszívesebben elfelejtené azt. „Azért szeretném elfelejteni, mert megvádoltak, úgy, hogy azt sem tudtam, miért, mivel én még egy ceruzát sem fogadtam el senkitől életemben” – mondta, azt állítva, az ő felelősségét ráadásul olyan időszak kapcsán vizsgálták, amikor már nem is volt miniszter.
A korrupciós ügy az oktatási, az informatikai és a pénzügyminisztérium több korábbi vezetőjét érinti, akik állítólag néhány tízezer és több millió euró közötti csúszópénzt fogadtak el, hogy a piaci árnál 30-40 százalékkal drágább szoftverlicencek, illetve akár 50 százalékkal drágább számítógépek megvásárlásáról szóló állami szerződéseket hagyjanak jóvá.
A DNA szerint, bár az ausztriai székhelyű Fujitsu Siemensnek nem volt kizárólagos joga a Microsoft-termékek romániai forgalmazására, a Microsoft és a Fujitsu Siemens képviselői megállapodtak, hogy utóbbi bonyolítja le a licencek leszállítását. Két közös ajánlatot is összeállítottak, az egyiket 2003-ban, a másodikat 2004-ben. A közös mindkettőben az volt, hogy a kínált termékeket a piaci árhoz képest jócskán túlárazták.
A szövevényes dossziéról le is választottak ügyeket, az egyikben egy érintett miniszter ellen jogerős ítélet is született: 2016 márciusában Gabriel Sandu volt távközlési minisztert két év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a legfelsőbb bíróság.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!