
Archív
Fotó: Kristo Robert
Evakuálták kedden a bukaresti 133-as számú iskola épületét, miután annak fertőtlenítését követően az egyik osztályból többen is légzési nehézségekre panaszkodtak. Kilenc gyereket kórházba szállítottak.
2020. január 21., 17:142020. január 21., 17:14
2020. január 21., 19:312020. január 21., 19:31
A bukaresti tanfelügyelőség tájékoztatása szerint a fertőtlenítés után készített jegyzőkönyvben nem szerepelt az az utasítás, miszerint 24 órán át tilos lenne beengedni az épületbe a tanulókat és a szakszemélyzetet, így beengedték őket. Miután a nap folyamán több tanuló is légzési nehézségekre panaszkodott, az iskola képviselői kihívták a mentőket és a tűzoltókat – áll a közleményben.
Miután több diák fejfájásra is panaszkodott, elrendelték az épület evakuálását. Több rohammentős egységet és a kémiai, biológiai, radiológiai és nukleáris (CBRN) klaszter csapatát is kivezényelték a helyszínre.
Az egészségügyi minisztérium legfrissebb tájékoztatása szerint összesen tizennyolc gyermeket utaltak be. Tizenhat tanulót a Grigore Alexandrescu gyermekkórházba, kettőt a Marie Curie kórházba szállítottak. A Grigore Alexandrescu kórház szóvivője, Raluca Alexandru szerint az egészségügyi intézményben ellátott valamennyi tanulónak jó az általános állapota.
A szaktárca szerint összesen 24 diákot vizsgáltak meg az iskola rendelőjében. A bukaresti közegészségügyi igazgatóság ellenőrzést rendelt el a helyszínen.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.
Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
szóljon hozzá!