
Tudorel Toader
Fotó: Facebook/Tudorel Toader
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) kedvezőtlen véleményezése ellenére sem tett le arról Tudorel Toader igazságügy-miniszter, hogy elmozdíttassa tisztségéből Laura Codruţa Kövesit, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészét.
2018. március 13., 16:122018. március 13., 16:12
Toader kijelentette: készen áll arra, hogy az alkotmánybírósághoz forduljon, amennyiben Klaus Johannis államfő elutasítja a korrupcióellenes főügyész tisztségből való visszahívására vonatkozó javaslatát. Toader hétfő esti sajtótájékoztatóján azt mondta, egyelőre várja a bírák és ügyészek szakmai tevékenységét felügyelő CSM ügyészi részlege véleményezésének indoklását.
Vagyis fél év leforgása alatt ugyanaz a személy három alkalommal idézett elő alkotmányos természetű jogi konfliktust a hatalmi ágak között. (...) Várjuk meg tehát a CSM ügyészi részlegének indoklását, várjuk meg az elnök döntését, majd mi is döntünk” – fogalmazott Toader.
Mint arról beszámoltunk, az igazságügy-miniszter február 22-én jelentette be, hogy kezdeményezte Laura Codruţa Kövesi visszahívását. A CSM ügyészi részlege öt nappal később kedvezőtlenül véleményezte a tárcavezető javaslatát, amelyről azonban Klaus Johannis államfőnek kell meghoznia a végső döntést. B. L.
Több mint 1200 elítélt szabadult
Több mint 1200 elítélt hagyta már el a börtönt a büntetés-végrehajtási jogorvoslat törvénye alapján – közölte hétfőn Tudorel Toader igazságügy-miniszter. „Máig 1219 fogvatartott hagyta el a börtönt a büntetés-végrehajtási jogorvoslat törvénye alapján. (...) További 4532 elítéltet feltételesen szabadlábra helyeztek” – mondta Toader . Azt is közölte, hogy csökkenő tendenciát mutat a fogvatartottak száma, jelenleg többen hagyják el a börtönöket, mint ahányan elkezdik szabadságvesztéssel járó büntetésüket. Jelenleg 22 884 fogvatartott van Romániában, és 12 795-ön dolgoznak börtönőrként. Az igazságügyi miniszter megerősítette, hogy két új börtönt terveznek megépíteni, a projekt jelenleg a megvalósíthatósági tanulmány stádiumában van.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!